Mickey webnaplója

A freeblog megnyitásakor két hajmeresztő hirdetést látok: darkshop: önmagában sötétség, és egy olvasnivaló-ajánlat: a baltás gyilkos. Fene tudja, még nem is reggeliztem. Éhgyomorra szembesülök ezekkel a sötétségekkel. Tényleg ilyen a világunk, vagy csak az én szemem csipegeti fel az őrültségeket, mert valamiért ki van rájuk hegyezve.  Pedig nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy olvastam egy email-ben a nagyhét és a politikai történések analógiáiról. Ezek tetszetősek, és van bennük igazság, mégis azt gondolom, hogy jobb leválasztani  egymásról az egyszer megtörtént eseményeket a mostaniakról. Azért, nehogy meglepetés érje a gyanútlan olvasót. Ami egyszer már megtörtént, az másodszor is megtörténhet, vagy éppen nem történik meg. Gondoljunk csak arra, hogy ahol egyszer szép időben, kellemes társaságban nyaraltunk, más alkalommal egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz az élmény vár ránk. Lehet, hogy megbetegszünk nyaraláskor, lehet, hogy egy másképp gondolkodó, egy más életvitelt folytató személy lesz a szomszédunk, lehet, hogy ócska vagy éppenséggel kitűnő szakács főz ránk, s lehet, hogy pocsék időt fogunk ki.   
A remény élhet bennünk mindenesetre. De legjobb, ha a végső remény ez, és nem közbülső események biztos bekövetkeztét  varázsoljuk elő vele. A szemlélődőt nem éri akkora csalódás, mint a folyton lelkesedőt. Kevés dolog van, amiért érdemes lelkesedni. Talán az emberekért önmagukban és a társakért érdemes lelkesedni.  Ezt ki fogom egyszer fejteni, ha eszembe jut. Hogyne jutna eszembe, hiszen csak folytatni kell a megkezdett gondolatot.
Van abban valami megkapó, hogy két idegen ember egymásért kezd el élni. Két idegen ember egymásból kezd el élni. Szerelem? Házasság. Életközösség. Pusztán idegek és érzékek játéka, avagy valami több? Tartós szimpátia? Egymáshoz illő illóolajok kipárlása? Agyi feldolgozása, felismerése, mely reagál és kimondatja a személlyel: igen. Még végiggondolni is izgalmas, hát még megélni. Beleborzong az ember. Nagyon mély, nagyon összetett, nagyon titokzatos valami ez. Isten teremtő laboratóriumának terméke. Isteni. Ezért eléggé emberi. Talán feltűnt, hogy összevissza beszélek. Mi mást is tehetnék több könyvtárnyi szakirodalom lényegének elmondására? Még misztikusabb az Isten ujjának érintése. Nincs illóolaj, nincsen a két szélén felfelé görbülő ajak. Mégis átjön az üzenet. Belülről vagy felülről, nagyon sokszor embereken ,cselekvéseken, valószínűtlen, de mégis bekövetkező eseményeken keresztül. Úgy jön, mint fekete felhők elvonultával a szivárvány. Mint a szerelmes finom érintése, mint egy vágyakkal teli sóhaj. Itt abbahagyom. Nincs két ugyanolyan jelentkezés. Mégis ezért, vagy ezekért a pillanatokért, ezekért az érintésekért érdemes élni. Úgy megfűszerezik az ember életét, hogy az belekábul. Uff.