Eljátszom a gondolattal: Netán egy szociológiai felmérés áldozatai voltunk ott együtt, mely azt kívánta megtudni, mekkora a birka nép tűrőképessége. Engem meglepett, milyen sokan milyen jól elvoltak a céltalan ődöngéssel.
Pozitív viszont, hogy senki nem gondolt ennyire ellehetetlenült forgalmi helyzetre, viszont arra igen, hogy baleset érhetett. Mind a két „végállomás” keresésemre indult telefonice. A fogadó kezdte, de otthon is érdeklődtek a rendőrség és mentők számait hívva. A tűzoltókat ezúttal nem. Ez a szolidaritás azért valami. Pedig nem is gyufáért mentem le.
Annyi előnye is keletkezett a dolognak, hogy jobb helyre álltam a kocsival, nem a kukatároló szájába, ahol korábban útban voltam. Érdekes tapasztalatként írom ide, hogy felforrt vizű autókkal nem találkoztam. Minden Skoda kiállt már a forgalomból? Valamikor ezeknek rendre felforrt a vizük, külön dugót okozva a dugón belül. Ma már sokkal jobb kocsik álldogálnak az úton, mint régen. Külön basszuskiemelőnek kell gondoskodni arról, hogy a motorzaj helyett valami károsítsa a sofőrök fülét. S mert akkora légszennyezés sincs, mint a kétüteműek idején, ezt a helybenjárás kipufogógáz-többletével kompenzálják. Csak azért gondoltam mindezt képernyőre vetni, hogy bizonyítsam, nincs semmi új a nap alatt.
Mindszenty Józsefről esett szó ma az asztalnál. Engem régóta foglalkoztat az egyik felkapott mondása körül kialakult akció: Kb. így hangzik: ha egymillió magyar imádkozik, nem féltem az országot. A gondolat terjesztői regisztrálják a bejelentkező imádkozókat. Már több mint 900 000-en vannak. Úgy vélem, hogy a népszámláláskori adatok bizonyítják, hogy többmillió ember vallásos. 5 milliónál is több. Bármibe lefogadom, hogy régóta több mint egymillió ember imádkozik az országban, ha ezen azt szabad értenem, hogy Istenhez fordul szavaival, gondolataival, és Nála elidőz.
Ha ez volna a kritérium, már most sem félteném az országot. Törekszem is nem félteni. Inkább szolgálnám, ahogy tőlem telik. Mindenesetre próbálom elképzelni, most regisztrálják az egymilliomodik imádkozót. Mi van akkor? Kitüntetik őt? És mi van utána? A többi már ne imádkozzon? Imádkozzon, de a regisztrálást abbahagyják? Hogy lehet ilyen módon gondolkozni az Istennel való kapcsolatot illető témáról? Nem kellene ellépni innen? S inkább modellálni annak a szépségét, amit az ima lehetősége jelent? Valahogyan megköszönve Istennek, hogy Atyának szólíthatjuk, hogy teljes nyíltsággal fordulhatunk hozzá minden ügyünkben. Hogy hajunk szálát számon tartja, hogy gondunkat viseli. Hogy minden egyebet megad annak, aki az Ő országát keresi. Mi kell még nekünk? VW-passat? Sikeres karrier? Társadalmi talmi elismerés? Kitüntetések? Nem fogunk ezekből soha kinőni? Az Isten áldjon meg bennünket! Isten nem egymillió magyart hív, hanem tiztenötmilliót. Nemde mindegyiknek kell hozzá fordulni. Ne korlátozzuk hát Istent, se a báránykákat statisztikával.
Utolsó kommentek