Aki naponta közlekedik, abban mindenféle utazásra vonatkozó dolgok ötlenek fel. Bennem ma pl. az, hogy olyan a buszozás, mint az élet. A világ forog nélkülünk is. Ám egyszer csak belépünk ebbe a körforgásba, egy ideig pörgünk benne, majd kirepülünk, mint Mézga Géza a kacsalábon forgó űrkastélyból.
Egyszer megírtam, kik utaznak velem a 29-esen. Ezek az emberek egy ideig kitartottak velem, némelyikkel még ma is együtt közlekedem. Többségükkel azonban nem. Ki meghalt, ki elköltözött, ki nyugdíjas lett, ki leérettségizett, ki munkahelyet változtatott. Ők kiszálltak. Egyszer eljön az idő, mikor mindnyájan kiszállunk, átszállunk. Csak a 29-es járat marad sajátos útvonalán. Három huplit megmászva. Zöldmált, Törökvészt, és Pasarét túlsó oldalát valahol a Széher út táján. Vajon mikor fúrják meg Rózsadombot, hogy szintkülönbség nélkül rövid úton érkezzenek az utasok Újlakról a Pasarétre és viszont? Avagy az alagútkészítés kifejezetten nyugati huncutság?
Utolsó kommentek