Ez a történet nem egy eltűnt mozlimról szól, nem is arról,
hogy én milyen baromi jó fej vagyok, mert imádkoztam a másik ember
gyógyulásáért, inkább egy meg nem válaszolt kérdést kíván a levegőben hagyni,
mely úgy lebeg a légben, mint feldobott labda, amely elfelejt visszaesni.
Idáig két ízben kísérleteztem azzal, hogy egy-egy szentté avatandó
közbenjárását kérjem emberek gyógyulásáért.
Önmagában a dolog logikus. Jó a betegnek, mert – talán - csodamód felépül mások
örömére, s jó a kanonizálás ügyének, mert kiderül, hogy eredményes volt a
közbenjárást kérő ima.
Mielőtt további izgalmakat keresnél, sietek kijelenteni, hogy mind a két beteg
meghalt. A jelöltek egyikét boldoggá avatták, a másikat még nem.
Az első eset már régebben volt, akinek a közbenjárását kértem, Salkaházi Sára
volt, és akiért, az egy sokgyermekes anya, akit végül is elvitt a rák.
A második egy fiatalember volt, saját gyermekem osztálytársa. Életerős,
mozgékony fiú. Érettségi után utolérte a szklerózis multiplex. Rettenetesen
sajnáltam. Tehát reménykedtem: Hátha megtörténik a hihetetlen, s magához tér.
Az pedig nyilvánvalóan nem magyarázható természetes módon. Nos nem is lett
„eredményes” ez a közbenjáráskérés, merthogy a fiú időközben elhunyt. Egy húga
maradt meg a szüleinek. Robert Schumant pedig - akinek közbenjárását kértem -
még nem kanonizálták.
Hová lett imám? – kérdezheted, s ha úgy tetszik, kérdezhetem
magam is.
Nem marad más válaszom, mint az, hogy Isten útjai nem a mi
útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink. Belőlem az ember szól, emberként
gondolkodom, nem úgy, mint Ő. Nem látom az ok-okozati összefüggéseket, mert nem
látom a jövő felől a jelent, csak a múlt felől nézek a jelenbe. Csak
emlékeztetőül: Jézus korholja Pétert, aki kikel Jézusnak ama szavain, hogy a
közeljövőben halálra adják. „Ez nem történhet meg Veled” – véli Péter, Jézus
pedig imigyen szól rá: „Távozz tőlem sátán, mert emberi módon gondolkodol!”
Lám-lám, én megpróbálok emberi módon gondolkodva kérni (mert ember vagyok), s
ehhez képest történik, ami történik.
Ők pedig – a jobblétre szenderült beteg és a kanonizálásra
váró „boldog” - „odaát” megbeszélhetik - akár egymással is -, miért volt
szükségképpen az, ami a Gondviselés rendelése, s jót mosolyognak földhöz ragadt
elképzeléseinken.
2006.12.29. 11:32 emmausz
Hová lett az imám?
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr235167388
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek