Ma három ítéletet fogalmaztam meg. Az egyik egy nemesi család honlapját nézegetve fogalmazódott meg bennem. Az ítélet így szól: Az első ember a nemes felsőházi XY. Ádám volt. Tapintatból (gyávaságból?) nem írom ide a nevét. Nem úgy, mint Deske, aki a Lipták Gáborról szóló anyagot egyszerűen lehozta. Igazán erről a pöffeszkedő nemesről az ő közlése jutott eszembe. Tehát Deskénél olvasom: Molnár Ferenc lánya, a szabad szájú Sárközi Márta levelében említi: „meglátogattuk Liptákékat, akik olyan műveltek voltak és olyan irodalmárok, hogy majd meghaltunk tőlük. A lakás úgy meg van tömve népi szűrökkel meg szarokkal, mint egy céllövő bódé, és minden tenyérnyi falfelületen képek vannak, hogy Gabusnak szeretettel Bernáth Aurél, Gabusnak hálából Egry József és Gabusnak hódolattal Leonardo da Vinci.”
Jót mosolygok. Élesen, kritikusan fogalmaz. Sok mindent jól vesz észre. És nem tiszteli a tekintélyt.
Nahát, képzelj el egy kipitykézett honlapot az ókorig visszavezetett genealógiával, s jönnek a leírások, mint a brigádnaplóban. Ezt is mi csináltuk, azt is mi alkottuk, ennyit szereztünk, annyit szerettünk. És nincs vége, és nincs vége. Hát persze, hogy feltolakodik belőlem: az első ember is az ő családjukból való volt. Halkan jegyzem meg, hogy ezekből a telesormintázott naplókból általában kimaradnak a gazemberek, a tömlöcben ülők, s az alja népség. Pedig Isten őket is akarta.
A második egy cikk kapcsán tolakodik elő: A téma a liturgia, benne a liturgikus szövegek feltétlen tisztelete. Szívesen tolerálnám a megfogalmazások veretes voltát, de ízlésem nemegyszer tiltakozik a redundancia és a komplikált stílus ellen. Ilyen pl. az, amikor a személyek vonatkozásait szinte már nem lehet követni. Mária közbenjárására adja meg az Atya Krisztus által stb. Jézus nem így imádkozott (vö. miatyánk). Vagy pl. itt egy misekezdéskor alkalmazott szövegvariáns: Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól. Mire nekünk rá kell vágni: és a te lelkeddel. Hát nem. Ez nem magasztos, ez zavaros, értelmetlen és magyartalan. Ilyesvalamit kellene mondanunk: Neked is! vagy: Köszönjük, viszont kívánjuk, vagy bármit, aminek értelme van. Nem jó az esetlegest érdemtelenül felmagasztalni.
A harmadik pedig egy felfedezőről szól, s nem kritizálom itt, mert durvák jutnak eszembe. Inkább hagyom a fenébe (és ez még finom volt).
Utolsó kommentek