A péntek nem az én napom. Előző pénteken indult az összevont ünnep. Azzal indult, hogy Kata perecelt biciklivel, mi az hogy, mégpedig nagyon is. Olyannyira nagyon, hogy nem vállaltam diagnosztizálását. Rendelő vizitdíj, sebészet röntgen, sebészet, fásli, patika, haza, később két bot, majd még később két mankó vizitdíj, sebészet. Mankó.
Most pénteken pedig ez a bankrablási kísérlet túszokkal, eldördülő fegyverekkel. A tévék ugyanazt ezerszer ismétlik egyenes adásban. Rendőrfalka, villamosok buszkordon, műveleti terület, verekedős bácsi, hat-nyolc túsz.
Nehéz a levegő, súlyos a helyzet. Járkálok a szobában. Nem
vagyok rá kíváncsi sokadszor is, hogy a tévé kiküldöttje hány méterre áll a
banktól, s miért nem megy közelebb. Az se érdekel, hogy miért nem tud frissebb
hírekről beszámolni. Lehet, hogy ha rám bíznák, kitalálnék valamiféle semleges
történéseket, hogy jobban teljen az idő. Mert a tévénéző fejleményeket akar. A
filmekben nem áll meg az akció, de ha mégis, akkor hallgathatjuk a
párbeszédeket, melyek a túszejtő és a zsaruk között folyik.
Erről itt szó sincs. De mivel sok rendőr gyűlt össze ez
önmagában is igen baljós előjel. Nekem megint a Monteverdi dallam forog a
fejemben: Sebtében felidézem magamban a szöveget a dallammal. Áve Mara, orra
pro nobis [aut vobis!]. (ss slf fm f
ss) Elképzelem, hogy a túszok közül meghal egy, vagy több ember. Elképzelem,
hogy a túszejtőt lelövik. Elképzelem, hogy rendőrök is balestet szenvedhetnek.
Itt bármi megtörténhet. A pénz körül forog az ügy. A zsarolónak jobban kell,
mint a bankároknak. Ezért a bőrét és mások bőrét is vásárra viszi. Pedig a pénz
csak kitaláció. Ma ér valamit, holnap esetleg akár el is dobhatom. Hol van az
az ember értékéhez?
Utóbb kiderül. A túszejtőt lelőtték, mert veszélyesen kezdte támadni a
túszokat. Ez az ember egy solymári illetőségű közgazdász volt, akit vagy
piáért, vagy cuccért evett a fene. Viselkedése alapján valamelyiknek a hatása
alatt állhatott.
Hát ennyi derült ki róla. Most hogy érzi magát odaát? Mi lett
vele? Deskénél olvasom: Ő a szomszédban lakik, s szokott pénzért menni az
OTP-be. (Eszemben volt, nincs ott a Deske? De nem láttam.) Azért térek ki rá,
mert írja blogjában, hogy Mária oltalmába ajánlották az ipsét, aki azóta a
szőnyeg szélén áll odaát. Hát meglehetősen egy srófra jár az eszünk kereke. Márpedig
azt olvastam, hogy ketten ugyanazt mondjuk, egyikünk fölösleges. Csak remélem, hogy
nem igaz. Egyébként is szoktunk különféléket is mondani-írni.
Utolsó kommentek