Csakugyan.
Aztán az is eszembe jutott, hogy kiscsoportunk, a nomádok, egyre nehézkesebben veszi a fáradságot hét végén találkozni.
Arra a fényes felismerésre jutottam, hogy nem jó a nevünk. Nem fejez ki minket. Itt meg ott lakunk, de nem vándorolunk, sokunknak még sátra sincs. Van viszont élemedett életkorunk. Együtt kb. ezer évesek vagyunk. Legalább tízen nyugdíjaztattuk magunkat. Tele vagyunk szakmai és élettapasztalatokkal. Vannak köztünk ilyen-olyan lógusok, poéták, szerkesztők, nagyszülők, inzsenyerek, specialisták, irodisták és parodisták és mindnyájan megbölcsesedtünk. Ha csak ezen múlik, nevezzük magunkat Bölcseknek, szombati alkalmainkat meg Bölcsek tanácskozásának, talán megélénkül az érdeklődés, és széltében-hosszában kürtölheti mindenki: megyek a Bölcsek tanácsába. Ajjjaj. A szombati alkalom sem jó. Ki kérdezi meg szombaton, hogy hová mész? Saját gyerekeink legfeljebb (de azok megmosolyognak, majdnem azt írtam: kiröhögnek), munkatársainkkal pedig nem találkozunk.
Mindenesetre a név visszahat viselőire.
És különben is, hátha nevünk miatt mi is megbölcsesedünk, s szólunk, amikor kell, s nem szólunk, amikor nem kell. Nohát! Bölcs-e a tanácsom?
Utolsó kommentek