Laci (Lanti) 56-os, valamivel a dunaharaszti földrengés előtt
született. (Akkor kezdtem a világvégével foglalkozni, amikor arra ébredtem,
hogy infrahangot súroló morajlások között dübörög a föld, kileng a lámpa a
madzagjánál fogva, mozognak a szekrények, és eresztékeiben recseg, ropog a ház.
Persze ez Dél-Budán volt így érzékelhető.) A néhány napos kis Laci lehet, hogy
kiságyának ringatásaként érezte mindezt. Lacit egy bulin ismertem meg, melynek
színhelyén rendszeresen járok most is. Egyik regnumi barátunk szobájáról van
szó, ahol (szilveszterkor?) úgy kellett táncolni, hogy a két arc egy almát
tartott meg orrával-arcával közösen. Aki elejtette, kiszállt. Ancsával ropott
Laci, és elég sokáig bírták almával. Később és azóta is Katival, alma nélkül.
Régóta házasok (csakugyan van házuk), egy fiút (Dani) és egy lánykát (Bori,
róla már írtam) neveltek fel. Laci mindig is jó kedélyű fickó volt. Lestük,
mikor mond valamit. Ittuk minden szavát, ettük minden poénját. A leghíresebbet
szarisznyói telkükön dobta be. Ehhez tudni kell, hogy Laci igen vékony, nagyon
sovány valaki, még Gáborhoz képest is, aki szintén nincs elhízva. Mindenesetre
szignifikáns küli volt Laci javára köztük ropiságban. Nos a telken állt egy
hatalmas fa, talán egy tölgy, aminek egyik ágát valamiért le kellett vágni.
Laci azt proponálta Gábornak: Egyikünk üljön a másikunk nyakába, és az ülő
fűrészelje le az ágat. Ezen aztán jót röhögtünk, mert mindenki elképzelte, hogy
ki lehet egyikünk, s mi lenne, ha a másikunk lenne az egyikünk. A fát aztán
sokáig Lanti fájának neveztük, mert ő fűrészelte az ágat.
Laci ma is hordhatja érettségiző öltönyét. Mellettem ült a karácsonyi családi
összejövetelen, és előtte ugyanazok a sütik voltak, mint előttem. Elhatároztam,
hogy én is akkor veszek valamilyen édességet, amikor ő. Kb. tíz percig bírtam.
Attól kezdve azon kaptam magamat, hogy ő nem vett semmit, én meg igen. A
különbség bármelyik mérlegről leolvasható.
Isten éltessen, Laci!
Utolsó kommentek