Mickey webnaplója

Kb. tizenöt éve rendszeresen virrasztottunk nagycsütörtökön a regnum színeiben a Józsefvárosi plébániatemplomban. Emlékezetem szerint este 10 óra környékén kezdődött ez, és hajnalig tartott. A bevezető gondolatok után többnyire a keresztutat jártuk végig, s ki-ki vállalhatott egy stációt elmélkedésre. Az elmélkedő letérdelt a jobb oldalon előkészített térdeplőre. Ott várt rá egy mikrofon, abba beleolvasta, vagy elmondta elmélkedő gondolatait, amit a közösségnek szánt. Olyan érzéssel roskadtam le a térdeplőre, mint ahogy a gyóntatófülkébe szoktam. Kicsit hasonlított is helyzet amarra. Ekkor és ekkor olvastam fel utoljára . . . egy másik gondolatfüzért. A gondolatkifejtéseket énekek szakították meg, kötötték össze.
A szentélytől balra nyíló ajtó mögött lehetett némi kenyérhez jutni, és a nagy fazék teából meríteni az egyre hűlő templomban. Előbb-utóbb mindenki meglátogatta ezt a termet. (Még odébb, egy igazán félreeső helyen volt a félreeső hely.) Éjfél felé még jól bírta magát a társaság, de később, kb. 1 és 3 óra között kire-kire rájött a bólinthatnék. Közben azért próbáltunk figyelni a fel-felhangzó zenékre, szövegekre. Mindig volt gyónási lehetőség is. Hajnal felé taizéi módon a földre fektetett nagy misszióskereszt előtt (négyen cipeltük előre)  imádkoztunk kifejezve, hogy Krisztushoz kívánunk tartozni. Majd amikor a korai időpontban a leghidegebb volt, dermedtségünkből tápászkodva körbeálltuk a szentélyt, és fiúk-lányok bontásban elmondtuk a matutinumot, de már magának a latin matutinum szónak (reggeli) a kimondása is erőfeszítést jelentett.  Eddigre felerősödtek a hajnali zajok, ha enyhébb tavasz volt, a madarak is megszólaltak, olykor elhúzott egy-egy troli. És elhúztunk mi is. Ki-ki ment aludni, avagy éppen dolgozni, állapotbeli kötelességének megfelelően.
Kb. 15 éve még az Antall-kormány sajtóirodáján szolgáltam. Akkor nagypéntek hajnalán célszerűen odasiettem. Így volt célszerű, mert ha kimentem volna Óbudára, hamarost kanyarodhattam volna vissza. Kb. öt órára értem a parlamenthez, s a 8 órai munkakezdésig maradt bőven időm ejtőzésre. A kapunál éjjel-nappal szolgáló őrök minden további nélkül beengedtek. Én meg jobbra föl. A belső irodában összetoltam két széket és elnyújtóztam rajtuk, mint egy kismacska. Az első félóra-óra ebben az idilli csendben telt el. Akkor azonban megtörte a csendet a takarítóbrigád. Némi meglepetéssel vették tudomásul, hogy itt egy tanácsos úr. De vajon mit gondolhattak? Hogy kirúgott a csajom, vagy hogy bezárt a kocsma, és azért húzódtam az irodába? Nem tudom, mert sok szó nem esett köztünk. Kölcsönösen tudomásul vettük egymást, ők engem, én őket. Hamar kiürítették a szemeteseket, némi portörlést is produkáltak, majd sitty-sutty távoztak. Ők is kimentek, az álom is kiment a szememből, s elkezdődött a napom. Kicsit korábban. Úgy emlékszem, Haydn szimfóniát hallgattam kezdésig kazettás magnón.