Mickey webnaplója

A minap dicsértem egy ötletet, mely így a szól: Veszíts el egy könyvet!
Eddig nem ment. Ha jó egy könyv, már hogyan veszíthetném el, hiszen akkor mehetek magammal újra beszerezni. Ha rossz a könyv, ugyan kinek az idejét raboljam el elolvastatásával? Ha engem nem érdekel, feltehetően mást se, ha meg érdekel engem is, akkor megint csak nem szívesen válok meg tőle. Ha nekem sincs belőle, nem tudom kitenni a parkba egy padra, ha több van belőle, gyerekeimből is több van, van, kinek adjam. Ha vicces, csak nem fogom kimásolni magamnak az összes jó poént?
Nem egészen véletlenül írom ezt a bejegyzést. Komolyan kezdtem foglalkozni vele, hogy megválok egy könyvemtől, vagy akár többtől. A kezembe került a Góbéságok című.   Ha csak egy jó vicc lett volna benne, kimásoltam volna, és kirakom a szűrit. De elég sok jó poént találtam a könyvecskében. Sőt, egykor megjelöltem azokat, amelyek nekem tetszenek, és külön azokat, melyeket ezen felül még korábban nem is ismertem. Már hogy dobhatnám el? A sokból néhányat választottam, ha már ennyit feltartottalak írásommal:
– Minek köszönheti András bácsi, hogy megélte a száz évet?
– Elsősorban annak, doktor úr, hogy 1886-ban születtem.
*
– Kisfiam, hány barátod van az osztályban?
– Egy sincs.
– Miért?
– Mert én nem szeretem azokat, akik engem vernek el, akiket pedig én verek el, azok engem nem szeretnek.
*
A vásáron alkudozik a székely:
– Szép ló, de jó futó-e?
– Olyan jó futó, hogy tíz km-ig nem sem áll egyfuttában.
– Akkor nekem nem kell. 
– Miért?
– Mert csak hat km-re lakom. Négyet bolond volnék mindig visszagyalogolni.
*
És egy, ami nincs benne:
A székely pap sváb faluban kell gyóntasson. Ám németül alig-alig ért valamit. A sváb elsorolja a bűneit.
Odaszól neki végül a pap:
– Jetzt bahnen Sie die Bühnen!