Az egész úgy kezdődött, hogy egy profi által készített nagy képfelbontású fotót nézegettem. Olyan részletező volt, hogy a lekapott pasas nyakkendőjének a rostjai külön-külön kunkorodtak saját törvényük szerint. Másutt bőrének sztómái, tüszői, hatalmas szőrei, barázdái különültek el; akár egy mikroszkópos felvételt nézegettem volna. Nem is értem, hogy miért nem fényképezik le az ember ujját, miért alázzák meg tintás ujjlenyomat készítésével. Egy jó fotó mindent megmutat. Most készültek el a háromnapos kirándulás digitális képei. Reméltem, hogy nem piszkos a körmöm, mert a köröm feketéje simán látszik ezeken a fényképeken. De nemcsak az, hanem minden olyan elváltozás is, mely nekünk talán semmit se mond, de egy szakorvos mindent leolvashat róla. Nem csodálkoznék rajta, ha orvos barátunknak küldött fotónkat efféleképpen hálálná meg:
„Köszönöm a kapott – rólad szóló – »táj«-képet. Míg személyesen nem találkozunk, addig is egyél nyers sárgarépát, kerüld a sajtokat, szedjél naponta egy aszpirint, mert neked az most mindenképpen használ, és ha elviseled, igyál esténként mentateát. Csalánt is tegyél bele, mert szükséged van rá. Hogy miért? Mert fényképed árulkodik aktuális egészségügyi helyzetedről. Csocsi.”
Orvosi kérésre részletképeket kellene készíteni a betegségre utaló testtájékokról –szigorúan bizalmas jelleggel – a gyors és hatékony távgyógyítás reményében.
Utolsó kommentek