Mickey webnaplója

Abszurd világban élünk. Akad olyan jó ismerősöm, akivel nem kívánok találkozni, nehogy megüssön a guta, annyira elcsűrtünk egymástól nézeteinket tekintve. Magam sose szerettem a vitákat, az éles egymásnak feszüléseket. Ezek rendre azt kívánták igazolni, hogy a másikhoz képest nekem mennyire igazam van. Sokszor vagyok tanúja ilyennek, és sohasem tudtam megszokni. Sem a szentek között, sem a családban, sem a közéletben, sehol. Elképzelem: Ha meghalunk, ha nem is agymosáson kell keresztülmennünk, lélekmosáson biztosan igen, különben hogyan fogadjuk el egymás társaságát odaát? Abszurd korban élünk, mert a meg-megújuló felhőszakadások, a karakter nélküli tél, az eszement hőség, az egyre gyakoribb földrengések erre utalnak. Kiszámíthatatlan, hogy megfagyunk vagy megfővünk adott napon. Megázunk, vagy lebarnulunk a szúró napon. Tegnap Kínában, ma a Peloponézoszon, holnap ki tudja, hol, merre reng a föld? Bőven lehetséges, hogy csakugyan éhínség támad a világban, mert nem bírja el a terhelést a föld. 
Abszurd világban élünk, mert a diák nekiesik tanárjának, öngyilkos merénylő bárkinek, aki neki nem tetszik, apa a saját lányának, rendőr a járókelőknek, szünidősök az autóknak, bolond borjú az anyjának, egyik rassz a másiknak.
Maradnak a pótcselekvések. Ilyen a keresztrejtvény. Mindig is ilyen volt. Agyunk tornáztatása (szobabiciklije, mely sehonnan sehová nem visz). Egyet kíván reprezentálni: Nem lágyult meg teljesen agyunk, és ha volna értelmes cél, akkor akár annak szolgálatára is lehetne. Mert továbbra is érdektelen, hogy hogy nevezik a szíriai folyót és a mellékszereplőt a Simone Boccanegrában. Mégis élek vele. Szombaton vettem kettőt leértékelve a Nyugati pu-on. Ezek a rejtvénylapok (egyik keménydió, a másik olasz módra) lejártak. Nem küldhetők sehova a helyes vagy helytelen megfejtések, és miután összepiszkoltam a négyzetrácsokat, bízvást a szemétbe dobhatom az egészet, mégis ugyanazt az élményt nyújtják, mint a frissek. Sajnálom értük a ma már néhányszáz forintot kiadni. Így időnként lecsapok a remittendákra. És színlelt, olykor valós boldogsággal vetem rá magam a szellemi kérődzésre, s próbálok harmóniát teremteni a széltében, hosszában elhelyezhető szavak között.