POST
A klántalálkozóról korábban írtam, amikoi is 30 Gyorgyovich keresi fel a Balatont. Nem szóltam viszont arról, hogy
megérkezett Kaliforniából öcsém feleségével, és három gyerekük. Először a két
szülő jött meg némi kalamitás után, mert a Dzsiefkí (J. F. Kennedy reptér, N.
Y.) nem fogadta őket, hanem a gép némi körözés után elment Connecticutba, ahol
nem szállt le mégse, hanem vissza JFK-re, ahol most már fogadták őket, de
közben – bár csak hajszálon múlt –, de elstartolt az orruk előtt a Brüsszelbe
tartó gép. Summa summárum 30 órás repülés után érkeztek meg Ferihegyre. A
csomagjuk meg nem, csak másnap, amikor a gyerekeik is megérkeztek. Tudod még követni?
A gyerekek azért, mert későn szóltak otthon, hogy szeretnének ők is Európába
utazni, s fél óra múlva csak fejenként 300 dollárral több pénzért kaptak volna
jegyet az aznapi gépre. A másnapira még volt az olcsóbb fajta.
Hát itt voltak, itt vannak. Igen, mert a gyerekek Münchenbe repültek azóta, a
szülők holnap Rómába. Majd mind vissza Bp-re, hogy lekússzunk Badacsonyörsre.
Sok mindent meséltek, pl. mindegyiküknek külön autója van, a legfiatalabb, a 17
éves is vezet. Ha nincs közös autójuk, ez öt kocsi.
Mi is meséltünk ezt-azt.
Azt hiszem, minden testvérét meglátogatták lakásán az amerikaiak. Mindenki
kapott egy tísörtöt ajándékba.
Öcsém jól beszél magyarul, és amennyire meg tudom ítélni, angolul is. Az
egyedülállóan aranyos az, hogy olykor vált. Elkezd nekünk magyarul
megfogalmazni valamit és anélkül, hogy tudatosodna benne, egyszer csak angolra
vált, és éppen olyan tempóban folytatja a történetet a másik nyelven. A csúcs
az, amikor feleségéhez, Connie-hoz is magyarul szól, és azt hiszi, hogy amaz
érti is, amit mond nyelvünkön, pedig csak a köszönést és a „köszönöm szépen”-t
tanulta meg. Férje, Csia meg nemcsak ezt mondja neki magyarul. Komikusan hat
ez, mosolygunk is rajta.
Érdekes észrevétele Connie-nek, hogy Magyarországon kevesebb a dagadt ember, mint Kaliforniában.
Mennyi lehet ott?
Nos, még egy kicsit dolgozunk, aztán tényleg Balaton. Addig meg húsz-harminc
kilót le kellene adni, hogy ifjúkori élményeim megelevenedjenek úgy istenigazában.
Lehet, hogy nem fognak megelevenedni?
PRE
Nega-pozitív
Prohászka helyesen
fogalmazza meg, hogy a fény felé
forduljunk, és akkor fényben élünk, mert ha valaki háttal éli életét a fénynek,
csak önmaga árnyékát látja, mindenben a fonákot, a fonákságot szemléli, ez
járja át. Hej. Hej. Szegény én, szegény olvasószerkesztő, szegény korrektor,
szegény szöveg revizor.
Amikor szembesülök
magatartásommal, visszaköszön a hivatali ártalom. Magam is kritikus vagyok. A
kérdések kérdése: Azért vagyok kritikus, hibát kereső (borúlátó?), mert azzá
tett a foglalkozásom, vagy azért ez a foglalkozásom, mert mindenben hibát
kereső, mindent és mindenkit kijavító alaptermészetem van. A kérdés jogos, és
nem igazán tudom rá a helyes választ. Mindenesetre a kivezető utat
több-kevesebb intenzitással folyamatosan keresem, különösképpen az utóbbi
időben. Elsősorban előremenekülésben látom a megoldást. Arccal a fény felé,
alkotó tevékenységben kamatoztatni 60 év tapasztalatait, s figyelni a
szájböjtre. Ahogy Molnár Ferenc titkárnője tette. Ha valami nem tetszett neki,
semmit sem szólt. Ha tetszett, azonnal elismerő szavakkal reagált. Bár itt
tartanék bölcsességben.
Életszakaszok*
Olvasom: Az indiaiak négy részre osztják az életet.
1. Növekedés, 2. szülői kötelességek teljesítése, 3. nyitás a társadalom felé,
4. bölcsesség kora. Élek-e 120 évig, avagy nem egyforma hosszúak ezek a
szakaszok? Úgy érzem, most tartok a szülői kötelességek befejezése környékén.
Utolsó kommentek