Mickey webnaplója

POST
Vannak szeretem témák, ezeket „megírom”, és vannak nem szeretem témák, ezeket „kiírom” magamból.
Ma egy nem szeretem témát veszek elő aktualitása folytán. Az első, amit sebtében szeretnék leszögezni: Tudathasadt országunkban szót kellene érteni a meghasadt feleknek. Az egyik fele (legyen az a bal), magának kanyarította ki az állami tulajdont, spontán privatizált, hogy neve legyen a gyereknek, mert mégis csak elegánsabban hangzik, mint hogy ellopta, a másik (az egyszerűség miatt legyen ez a jobb) pedig nézett, mint Feri a moziban.
Maradjunk az előző sorrendnél: Az egyik felének a szíve közepén a siker áll, a hatalom áll, a hálózat áll, mint a sikert és hatalmat fenntartó valami, a másik szíve közepén az erkölcs áll, mint olyasvalami, ami nélkül lehet, de nem érdemes élni. Ami nélkül az élet olyan, mint a közúti forgalom KRESZ nélkül.
Na mármost. Akinek a szemében a siker pótolja a becsületességet, annak a számára egy bűn létezik, a kudarc, a szegénység, a lecsúszás. És nincs megbocsátás, nincs irgalom azok számára, akik a tollasodási versenyben lemaradnak, lemorzsolódnak. Jaj azoknak, mert tehetségtelenek, balekok, őrült megszállottak, bigottak.
Az erkölcs szerint élőknek (rosszra hajló természetük ellenére is) meg kell kísérelniük naponta tisztességesen élni, a szirénhangok ellenére, a csábító mosolyok ellenére, a média erőszakos követelése ellenére, a plakátok követelődzése ellenére, az előzőekben körvonalazott embercsoport folyamatos rosszallása, cinizmusa, kizsákmányolása ellenére. És ez valamilyen szinten meg is tud valósulni. Érdekes módon utóbbiak az előbbieknek képesek megbocsátani, ám ennek van egy kikerülhetetlen feltétele. Az előzőek megbánása, életmódszerűen elkövetett bűneik beismerése, és annak kinyilvánítása, hogy szakítani kívánnak a múlttal lehetőség szerint helyrehozva azokat a károkat, melyeket a társadalomnak okoztak.
Kérdés: Elképzelhető ez?
Elképzelhető az, hogy az irgalmatlanok felhagynak a cinizmussal, a harácsolással, és ellenkezőjére váltanak valamiféle megtérés alapján?
Elképzelhető, hogy az erkölcsösök felismerik és elfogadják amazok tettekkel bizonyított őszinte megváltozását?
Elképzelhető az, hogy a snóblizó feladja mindenáron való nyerni akarását, hogy a többiek is nyerhessenek?
Ám az élet még ennél is cifrább. Mostanában szembekerültem azzal a magatartással, mely a kettőt keresztezi. Erre varrjon valaki gombot! Nem részletezem jobban. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit gondol a két táborhoz egyszerre vonzódó társaságról. Mi jön ki abból? Hogyan fogható fel ez az életstílus, mi van ott összegyömöszölve megemészthetetlenül.
És még mindig nincs vége.
Ha meg akar maradni a társadalom, közös nevezőt kell találniuk emezeknek és amazoknak. Mi lehet ez?
A siker erkölcse?
Az erkölcsös siker?
Egy külső harmadik elleni összefogás?
Egyáltalán létezik-e közös valami, ami mentén szót lehet váltani értelmesen?
Azt hiszem a puszta fizikai lét ilyen. Mind a két oldalt a teljes megsemmisülés fenyegeti, ha nem látjuk át, hogy csak együtt tehetünk valamit a közjóért, közvetve saját magunkért. Különben elkerülhetetlen a meghasonlás.
Ha nem teremtek élhető létkörülményeket a javak előállítóinak, nagyon nagy árat fizetek érte. A részvénycédulák vagdosása nem lakat jól. A here élet nem tart életben. A dollárjaimmal elmehetek a fenébe egy olyan lakatlan szigeten, ahol nincs elegendő élelem. Ugyanígy arany és gyémánt kincseimmel.
Az a kép alakult ki bennem, hogy a sikeres pali azért gyúr, mert elképzeli, hogy egy hajótörés után életben marad. Elképzeli, hogy a kútba vetettek közül a többiek letaposása által ő életben marad, és azok hulláin taposva sikerrel védi meg saját életét. Nem fog menni. A kútból csak összefogással menekülhet ki a többivel együtt.
Ma eddig jutottam.
Befejezésül elmesélek egy megtörént esetet. Valaki vagy tizenöt éve a parlamentben dolgozók közül azzal állt elő, hogy ha ő adott címre befizet 50 000 forintot, és rábeszél még öt embert, hogy tegyen hasonlóképpen, akkor ő (és a többi öt fő) kb. fél éven belül kap egy VW-passat személyautót. Merthogy a bővülő körök egyre többeknek fizetnek be. Hiába számítottam ki az orra előtt, hogy a tizedik körhöz már a föld egész népessége is kevés lesz – beleértve a csecsemőket is –, ez őt nem érdekelte. Csaknem lehülyézett engem, hozzátéve, hogy őt ez a számolgatás nem érdekli, neki lesz kocsija és kész: Tojik az okoskodásaimra. Aki olyan élhetetlen balek, mint én, annak sohasem lesz semmije. Szavai nagyon mellbe vágtak. Ha ott – ahol mégiscsak értelmesebb és megválogatott emberek szoktak dolgozni – így gondolkoznak, mi várható itt, ma általában?
És holnap?
PRE
Miért mindig a rosszat? A kérdés jó és bosszantó. Mert csakugyan többnyire a rosszat. Amikor annyi jó is van. Talán hamis eszmények után futkosunk, ilyenekre gondolok: komfort, elismerés, több fizetés, jobb kocsi stb. Ezek pedig megrontják a gondolkodás szépségét, örömét, ha van neki ilyenje. Vissza kellene menni az egyszerűséghez, s mindennek örülni, aminek csak lehet, még akkor is, ha együgyűség-gyanús a folytonos mosolygás. A mosolygás titka pedig a belső meggyőződés.
Különben a feszültségektől szétreped a mosolygó.