Ebben a sorrendben születtünk. 1944, 46, 48, 50 1953, 56, 58; tehát kétévenként nagyjából, kivéve QQ-t, aki három évre született Csia után, és aki után három évre született Ági. Ancsa tehát amolyan összekötő a kicsik és a nagyok között. Általában kicsinek számít ő is. Talán mert a harmadik fiú után ő az első lány, akit még két lányka követett a sorban.
Az újabb generációban is egy-egy lányka követi a sorban a fiúkat, illetve a fiút. A fiúkat, Matyit és Tim-timet Estelle. Róla azt mesélem el, hogy Éváék ősszel vettek Besançon környékén egy házat. Ez kisebb, mint amelyet Sens mellett béreltek, de a saját házuk. Korszerű térkiképzésű, de patinás, koros francia épület. A kicsi unoka, Estelle pedig még csak három és fél éves. Átköltözésük után egy ideig szeretett ott lenni, hiszen annyi új hatással találkozott, és ezt egy darabig élvezte. Azután meggondolta magát, és így szólt: Szerettem itt lenni, de most már menjünk haza.
(Gondolatleágazás: Egy házban dolgozom valakivel, aki Pest környéki lakását feladva beköltözött a Baross utcába. Említette nekem, hogy ha kérdezik, hova megy, azt válaszolja, hogy a Baross utcába. Nem azt, hogy haza. Mikor fogja hazának nevezni új lakóhelyét? – kérdi tőlem. Kicsit gondolkoztam, majd azt mondtam neki: Akkor, amikor már nem fél éjjel hazamenni. Amikor már érzi, tudja, hogy nem leselkedik rá veszély a bokrok között, a fák vagy a hirdetőoszlop mögül. Akkor válik eggyé képzeletében a lakás és a haza fogalma.)
És most visszatérek a kicsikre.
Zsuzsáék Blankája megint csak összekötő egyéniség. A család egységének őre. Blanka még nincs másfél éves, de elég jól artikulál. (Mint tudjuk: a nők két agyféltekével készítik elő mondanivalójukat.)
Csodamondatai vannak. Micával nem találkoznak sokszor, de nyaralás alatt nagyon összejöttek. Szeretett Mica nyakában lógni, vele játszani. Utóbb így emlegette teljes beleéléssel: Édes Mica!
Nekem meg elmondta telefonba: Szeretlek, Dídádú nagypapa. Mi ehhez képest a Nobel-díj! Pipafüst és kutyasz...
És mint mondtam, a családot összefogja parányi létével. Egyszer a szomszédasszony így dicsérte Blankát. Nahát, Blanka, hogy te milyen szép vagy!
Blanka így reagált rá: Papa is szép, mama is szép, Zeze is szép. Zeze a báty, Ágoston neve blankául, a többit nem magyarázom.
* * *
Mint megírtam, nyertem egy könyvet. Még alig száradt meg a virtuális tinta a
monitoron, amikor hazajött T., és mivel cége költözködött, a hurcolkodás okán
hazahozatta, amire az irodában nem lesz szüksége. Felcipeltünk vagy 40 könyvet.
Köztük Blondel, H. Böll, Bálint Sándor, Fekete István stb. jó tollú szerzők
könyveit, egészen egy horvát nyelvű imakönyvig.
Úgy éreztem magam, mint Olaf a svéd gyerekversek egyikében, melynek a témája
hozzávetőleg: Gyűjtöttem a bélyeget. Apa megtudta. Egyszer hozott két kiló
bélyeget. Azóta nem gyűjtöm a bélyeget.
PRAE
Skodáimra emlékezve
Nem tévedés a cím. Két Skoda 120-asom volt három-négy éve.
Ezt jegyeztem fel róluk: Egyik 16 éves epezöld, és az „új”: 17 éves fakófehér.
Nemsokára maga lesz a gadget, a modern giccs netovábbja az új. Egyben kettő,
hirdeti korunk mohóságra alapozott reklámja. S csakugyan. Az újba átszerelem a
régiből azokat a még működő dolgokat, amelyekről tudom, hogy nemrég vásároltam őket.
De álljon itt az epezöld-kiszolgáltról egyfajta látlelet, ha
tetszik, önigazolás, miért is vettem eben gubát.
Zöld állatorvosi lovamról a következőket kell előadnom:
– Megjavított kerekét azzal adta vissza a gumis, hogy esküdjek meg rá, csak pótkerékként
fogom használni. Könnyen ráálltam: minek is cserélném le a többivel? Ugyanolyan
kopottak.
Következtetés: van öt rossz köpenyem. Ezekhez öt rozsdás,
horpadt felni tartozik. Ennyit a futóműről.
Nézzük a karosszériát.
– A kasznit elöl megsebezte a visszacsapódó vontatókötél
horga. Behorpadt, mint a bizánci várkapu Botond buzogányától.
Haladjunk hátrafelé.
– A szélvédőn két kagylós üvegkitörés mutatkozik, egy
osztrák, egy magyar spricckőtől
származik. A szélvédő így egy garast sem ér.
– A tető valamiért egy tízforintos nagyságú festékhiányt
szenvedett. Ott rozsdás. Maga a kaszni csak rozsdafoltos, merthogy a
tetőcsomagtartó teljesen megrozsdásodott, és az eső körbemosta rozsdával a zöld
bádogot.
– A hátsó lökhárító egy fát hárított, ettől kezdve beljebb
nyomult a kelleténél.
– A kipufogó tőcsavar valamikor beletört a motorházba. Ettől
kezdve mindig hangosabb volt a motorzaj, mint illett volna. Ettől kezdve több
kátrányt tüdőztünk le, mint kellett volna. Bizony vissza-visszajött a már
használt üzemanyag bűze a kocsiba.
Kerékcserekor jöttem rá, hogy az emelő nem emeli a kocsit,
mert az alváz recseg-ropog a rozsdától, ahelyett, hogy emelkedne. Inkább deformálódik a lemez. Ejnye hát!
– A világítás?
Kint a jobb első olykor becsukta szemét, viszont a beltéri világítás teljesen megszűnt.
– Az irányjelző belsejében a baba már kétszer eltörött, s
most is gyengélkedik. Viszont az ablaktörlő kétszer út közben elrepült.
– A fékek sose voltak jók. Skoda-betegség – mondják, akik
mindig mondanak valami okosat. Fékrásegítő helyett saját lábam segített rá évek
óta a hiányzó fékerőre. Viszont többször, jelenleg is, folyik a fékolaj egy-két
tengelyen megmutatva magát.
– Nemcsak a fék, hanem
maga a motor is elejti az olaját. Maga alá pisili. Nincs mit tenni.
Szégyenkezem. Lassan már nagykorú a lelkem, mégis maga alá rondít.
– Viszont a motor nehezen húz. Inkább elkékült kondenzcsíkot
ereget, és szuszog, nehogy azt képzeljem, hogy
képes nekilódulni a hegynek … mit hegynek, dombnak, felüljárónak.
– Minden piros lámpánál leáll a verda. Nem jó az alapjárat?
Hamis levegőt szív? – ki tudja.
Egyszóval elindulni, haladni és megállni nehéz vele. Álló
helyzetben úgyszólván kifogástalan.
Utolsókat rúgja a gázadagoló-huzal. Minden percben
kiszakadhat.
Zöld-vén Skodámról eszembe jut nagyanyám, Isten nyugosztalja szegényt, aki főzés
előtt körülnézett az udvaron, s némi töprengés után elkapott egy tyúkot, s
mielőtt elvágta volna a nyakát, néhány mondatban összefoglalta, hogy miért volt kénytelen megszabadulni
a nyomorulttól. Ilyeneket mondott: Ez mindig vágta a csőrével a többit. Ez
elcsipegette a magot a többi elől. Ennek a bal lába sérült volt. . . stb., stb.
Valahogy így vagyok a Skodáimmal. Ez bepisilt, ennek sérült
volt a tükre, a kipufogója, a lengéscsillapítója, a köpenye stb., stb. Le kell
vágnom hát. S felhasználni a még „ehető” alkatrészeit, hogy egye meg a fészkes, fehér tizenhét éves.
Naaaa? Mit mondtam? Száz sebből vérzik a régi: Aki megvette,
porszáraz tankot talált, pedig a kijelző szerint még kellett volna bírnia egy
kútig. No, kölcsönkapott benzinnel elindult. Ekkor meg a gázpedál szakadt ki.
Így hát még utólag is pirulnom kellett a csotrogány miatt.
Bezzeg az „új”, frisss, mint az
Eduscho. Elcsöpögtette a benzint a garázsban. Majd olajcserés lett, ja és ki
kellett cserélni a tengelykapcsolóját. Húsvétkor már azzal mentünk locsolni.
Hazafelé fölforrt a hűtővíz, mert nem működött a hőségben a hűtőventillátor.
Most már szinte tökéletes, mert a hátsó ajtó zsanérját megcsináltam, a
rendszámtáblát összeragasztottam. Igazán csak az ablaktörlő szivattyúja nem
működik. Csoda autóm van hát. Csoda, hogy megy. Mondta is Matyi unokám, hogy ő a nagypapa
rozoga új autójával akar menni. Elcsodálkoztam fura gusztusán, aztán rájöttem,
miért szeret az én kocsimban nem kell bekötnie magát. A hátsó ülésekhez nem
tartozik biztonsági öv.
Utolsó kommentek