POST
Pomerániai porosz halászfalu Usedom-félszigeten a Keleti-tenger partján, a lengyel határ mellett. Azért olyan egyedülálló, mert az 56-os forradalom leverése után az NDK sok tanulókorút befogadott háromhavi, iskolával egybekötött tartózkodásra. Apánk kettőnket elengedett, Csiát és engem. Ám ő Kölpinseebe került, én meg Heringsdorfba.
90 napot töltöttünk ott, május elsején érkeztünk haza.
Kedves, hangulatos hely volt, ahol hatalmas murit csaptak a helyiek. Jelmezes karnevált, utcai felvonulással. Ott ordítoztak a szállónk előtt, hogy aszongya: ciki-caki-ciki-caki-haj-haj-haj. És táncikáltak élő zenére a háború vége után jó tíz évvel. Állítólag svédek lakták a környék üdülőit.
A németek partvissal takarították a betonjárdát. Ki-ki a saját háza előtt. Sokat mesélhetnék élményeimről, de átadom a szót Márainak, mert a legnagyobb meglepetésemre írt róla, és mint ilyen ez a falucska bekerült a világirodalomba. Ezt írja 1923-ban ARANYIDŐK címen: „Heringsdorf rosszhírű hely, igazságtalanul, mert vízre, földre, erdőre, házakra legkülönb tájék mégis ennek az unalmas tengernek mentén. Most oroszoké, orosz vendéglőkkel, árakkal, ruhákkal, nőkkel. Van egy-két amerikai, ezeket ritkán látni, mert többnyire a vízben vannak. Az oroszokat gyakrabban látni, mert soha sincsenek a vízben. A szép orosz nők és kifestett, kiparfümözött orosz devizőrök teljes fürdőkosztümben, papucsban, trikóban lejönnek kora reggel a strandra, rögtön leülnek a rulettasztal mellé, s ott tanyáznak estig. Ha a lármájuk elül, hallani egy percre a mögöttük felmorajló tengert.” Aztán ír még apró szúnyogokról, melyek irthatatlanul jelen vannak, meg Breslauról, melyet ma már alig ismeri fel valaki ebben a formájában. Ma Wroclaw a becsületes neve.

Heringsdorf a neten is bőven szerepel: Mi a Ferien nevű szállóban laktunk. Ma is megvan a már 100 éves épület. Ma Romantik Hotel Esplanade a neve, a Seestrasse 5. alatt. 200 m-re a tengertől. Bárki megnézheti a házról készült fényképeket.

Nos Heringsdorf nagyon messze esett, én meg gyerek voltam. Mikor apánk meghalt, akkor is csak 14 éves. El-elszórakoztam azzal a gondolattal, hogy ha felnövök, kiviszem oda anyánkat, hogy részesedjen a bükkös, hangás, fenyős homokturzásos tengerpart élményében.
Aztán felnőttem.
Keleti útlevelet már adtak annak, aki kérte.
Ám vonattal-busszal kíméletlenül gyötrő lett volna az utazás, ne felejtsük el, hogy anyánk dolgozott, hogy felnevelje hét gyerekét. Mégpedig tempósan és kora reggeltől késő estig. Nagyon fárasztotta volna ez a pihenés.
Aztán megnősültem. Előbb lett három lányunk, mint Trabantunk, Wartburgunk, Skodánk. Mindhárom kocsitípus erősen szervizigényes fajta volt, így hát szó sem lehetett arról, hogy egy ekkora útnak nekifogjunk akármelyik vénséges autóval.
Jóval később lett csak japán autónk. Szegény anyánk nem tudta már kivárni, hogy valósággá váljon közös utunk. Ma már ezzel a jó autóval se szívesen közlekednék ekkora távolságra, hacsak nem kényszerítő körülmények hatására.
Megnéztem a neten Heringsdorfot. Megvan a falu, immár NSZK település. Szállóiban euróval fizet a vendég. A háromcsillagos hotelekben egy éjszaka 157€-tól indul. Ez durván 40 000 ft. Én 90 napig laktam itt. Az mai áron gyerekkedvezmény nélkül 3 600 000 ft volna. Ma már ennyi időre csak akkor mehetnék ki, ha teljes ellátást kapnék. Vagy még akkor se.
Hát nem gyönyörű találmány az internet?
Seperc alatt ott vagyok, körülnézek ingyen (van egy csomó kép a településről, a tengerpartról), és még csak el se fáradok!
PRAE
Fonémák

Kollégánk meséli: Mikor Athénben megsérült a kocsim, bánatunkban betértünk a közeli hegyen kávézni egy presszóba. Hozta a pincérnő a kávét. Megpróbáltuk értésére adni, hogy tejet is kérünk. Mondtam neki: Milch, Milk, tej, lait, молоко stb. Ám ő értetlenül nézett rám. Ekkor elbőgtem magam: MÚÚÚ……, majd a fejés mozdulataival illusztráltam kiegészítésképpen a mondandómat. Ettől aztán bevillant neki valami. Ahá – mondta ő, s hozta a tejet.

Milyen jó, hogy a magyar tele van fonémákkal. Világnyelvvé teszi – jegyeztem meg csendesen.

Isten „A” formatervező.

Ha jól tudnék rajzolni, hitelesebben tudnám bemutatni, hogy miért macisajt a férfi, és miért álló háromszög a nő. Így ülnek praktikusan együtt a padon. És milyen jó a helykihasználás! Csak vázlatosan idézem ide rajz helyett:

_{o o o o o o o o o}

Δ Ñ Δ ÑΔ Ñ Δ ÑΔ

׀׀—׀׀ ׀׀ ׀׀׀׀ ׀׀ — ׀׀
(Hát ez nem lett hiteles. A keskenycsípejű férfit utánzó háromszög helyett mást konvertált ez az átokmasina. Azok a kis körök volnának a fejek, a nyakak jelen esetben átlátszók, a téglák a pad műkőlábai. Alighanem szebbre sikerül a fantáziátokban a kép, ha semmit nem mutatok!) :-(

Design

A dizájnerek a szakma létezése óta igyekeznek ellesni a természetben meghonosodott formákat, hogy mind praktikusabb formákhoz, megoldásokhoz jussanak.
Minden rendelkezésükre álló lehetőséget megragadnak. Pl. a rózsadomb erős lejtőin a domboldal síkját követik, és a buszmegállóban álló öntöttvas padok ülőlapjai így kb. 20 fokos szöget zárnak be a vízszintes síkhoz képest.
Na már most.
Kezdődik a pad megszállása. Az első versenyző leül, mondjuk középen, és lecsúszik az alsó karfáig, akarom írni karvasig. A következő pedig intim közelségébe csúszik az elsőnek, ha akarja, ha nem. Ez olykor kitűnő lehetőség, máskor nem az. És így tovább, míg meg nem telik a pad. Télen kifejezetten praktikus is, mert egymást melegítik a buszra váró utasok közös aurát alkotva.

Egysorosom

A RACSNIS FORGÓAJTÓ ÉNEKE a Szabadság-strandon. (Ma újra Dagály?) Rég jártam ott.

Szeretet-et–et…et – et – …e……t…