„Végtelenül nagyravágyó, nagyra törő voltam; . . . lassan mind megkaptam az élettől a kitüntetéseket, díjakat, elismeréseket, de hiába, ez a fizikai kór nem enged a karjaiból.”
(Gyurkovics Tibor a kórházban. Nemsokra rá meghalt. [Kívánom, Isten fogadja be országába.])
Minden hiábavalóság, hiúság, szélkergetés – mondja a prédikátor évezredekkel ezelőtt immár.
Hiába minden csömböllék – idézem magamtól,
„eloszlik, mint a buborék, marad mi volt a puszta lég.” – idézem Vörösmartytól.
Visszatérve Gyurkovics citált mondatára, az felér csaknem egy életgyónással. Hangsúlyos figyelmeztetés és üzenet az élőknek. Hiszen feltárja az egyik legelterjedtebb értelmiségi mániát, a hajszát az elismerésekért, a hírnévért, a kitüntetésekért. A látszólagos sikerességért. Hosszas – többnyire hiábavaló – erőfeszítések kísérik az ismertségre vágyók útját. Elég csak arra gondolni, amit Antal Imre fogalmazott meg egykor: Nem teheti meg, hogy kitérjen a televíziós felkérések elől. Attól fél, hogyha egyszer is megtenné, többé soha nem hívnák meg szerepelni, előadni.
Ez az ösztöneink vezérelte félelem félreértése az örökkévaló, a maradandó, a múlhatatlan érdemek útjának.
Merthogy az is létezik.
A Mester világosan fogalmazott: aki enni, inni ad a rászorulónak, s felöltözteti azt, aki meglátogatja a magányost, a beteget, az elesettet, aki kiszabadítja a foglyokat, az jár el helyesen. Vagy még egyszerűbben fogalmazva, aki képes személyes mániáin túllépve képes környezetét szolgálni, s igaz szívvel előmozdítani amazok kiteljesedését, legrövidebben fogalmazva, aki igazán szereti társait, felebarátait, az halad jó úton, az hajt végre a halálon is túlívelő tetteket. A fidesz szlogenje ez volt: Első a tett, a második a szó.
A keresztény emberé még konstruktívabb: Első a jótett, és más maradandó nincs is. Péter azt vallotta Jézusról, hogy nincs másban üdvösségünk, csak Őbenne. Ő pedig egész életében jót tett. A János evangéliumához írt kiegészítés utolsó mondatából kiderül, hogy Jézus még sok egyebet is tett, amelyeket ha egyenként mind megírnának, az egész világ se tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Mivel nincs másnak értelme, ezekhez a (jó)tettekhez kell késedelem nélkül hozzálátni.
Nincs másik út.
PRAE
vicc
Fuldoklik a tóban a pasi. Odaevez egy angol.
Kiabál a pasi: – Húzzál mán
ki, húzzál mán ki.
Az angol meg se mozdul.
Újra kiabál a pasi: – Do you
speak english?
– Yes – így az angol.
– Hát akkó húzzá mán ki!
Életből vett epizódok
– Tedd már föl a Székely
keservest! – szólt a feleségének, mikor egyik gyerekük panaszáradatát igen
megunta. – Szeretnék már röhögni, de legalább valami vidámabbat hallgatni.
Ugyanúgy valóságos eset: Decemberben olyan hideg volt, hogy az erkélyen hagyott
üdítőitalt behoztam melegedni a hűtőszekrénybe.
Mi lesz?
A „Milesz Kriszti?” nem
túlságosan fedi az akart valóságot, jegyezte meg a kiadó igazgatója. Az Úr
katonái ugyanis latinul valóban Miles Christi, s kiejtése zavarbaejtően más
értelmet kölcsönöz neki magyarul. A lovagok számára készült imakönyv alcíme
végül mégis ez lett.
Verscím ajánlással:
Gipsz Janka: Emlék ének
Jó barátom emlékének
Visszatérés
A kiugrott jezsuita – ugye,
emlékeztek az anekdotára –, azt mondta, ha meghal a felesége, visszatér a Jézus
Társaságába, a jezsuita rendbe.
Az élet fricskája, hogy ő halt meg előbb, nem a felesége.
De nincs vége a történetnek: a halál fricskája, hogy holta
után valóban Jézus társaságába tért vissza. Így teljes.
Utolsó kommentek