Igazán kontrasztos volt a katolikus egyetemen az egyik előadó
részéről elhangzó témafelvezetés, mely ilyesvalahogyan kezdődött: Tisztelt
Hallgatók! Kérem Önöket, hogy feltételezzék tíz percre, hogy mégis van Isten! Ugye
onnan a kontraszt, hogy noha katolikus az egyetem, a hallgatóság egyáltalán nem
biztos, hogy istenes, egy részük biztosan nem az. Legfeljebb jó szándékú
kereső, vagy közönyös. Pontosan fogalmazott tehát az előadó.
Ha világnézet szempontjából próbálunk tájékozódni a nyugati társadalmakban,
szemérmes hívőkkel, keresőkkel és sok-sok közönyössel akadunk össze. A közönyösök
nem keresik, hogy van-e Isten vagy nincs. A keresők szeretnék, ha lenne, de még
nem látják át szükségszerűségét. A hívők optimisták. Már pedig ez az alapkérdés,
melynek folyományai egész életvitelünkre döntő befolyással vannak.
A hétköznapokban úgy viselkedünk, mintha kicsit
volna Isten, mi pedig nagyon élnénk. Pedig a valóság fordított a hívő számára.
Nagyon van Isten, és a mi életünk
esetleges.
Ha tehát a bolognai módszer emlőin növekedő egyetemi ifjúságnak az előadó
megpróbálja értésére adni abban a tíz percben, amekkora időtartamra mégiscsak
feltételezik, hogy létezik Isten, arra az időre a hangsúlyok teljesen
felborulnak. Mert akkor nincs egyetlen rezzenése sem az életnek, mely következményei
ne érintenék őket. Akkor minden cselekedetüknek örök értéke van, akkor
megfontoltan jó élniük. Akkor létük növekvő pályán halad, mert a nagyon lévő
Istenhez tart létük, Belőle, és Hozzá növekedve. Akkor nem ők a vonatkozási
pontok, amelyekhez a többieknek igazodniuk kell, mert individuumok, és minden
jár nekik, mert megérdemelték, hanem Isten a vonatkozási pont, melyhez mindnyájuknak
igazodniuk kell, és lesni, hogy mit kíván tőlük külön-külön, és mit közösségeiktől.
Tegnap már leírtam, hogy Isten azt kívánja, hogy hagyjuk, hogy szeressen bennünket.
Persze megkerülhetetlen az is, hogy viszontszeretetünkre vár azért maga is. A Mester
meg megmondta, mit ért ezen: Azt, hogy tartsuk meg parancsát. Ezt aztán számos
variációban lelkünkre kötötte. Ilyenekkel:
Szeressük Istent minden erőnkből, és az embereket, mint saját magunkat.
Tegyük másnak azt, amit szeretnénk, ha mások tennének nekünk.
Részletezi is: szomjazónak inni, éhezőnek enni adni, ruhátlant felöltöztetni,
beteget meglátogatni, rabot kiszabadítani és még folytathatta volna.
Kiemeli: Az szeret a legjobban, aki életét adja barátaiért. A legeslegjobban
Isten szeret, aki Fiát adta értünk, hogy aki benne hisz, örökké éljen.
Nem kell ezeket belátni, mert alig beláthatók, elég csak elfogadni a hiteles
Mestertől, és megpróbálni szerintük élni.
Mivel a lényeget most elmondtam, egy darabig nem kívánok mást ezekről a dolgokról feljegyezni.
Utolsó kommentek