Szombaton ugyanazt tesszük, mint minden rendes hétköznapon, csak sokkal több időnk van rá, mert nem megyünk dolgozni.
Szombaton van a heti bevásárlás ideje. Kétségtelen haszna, hogy kocsival cipeljük haza azokat a dolgokat, melyek egy részét különben egyáltalán nem vennénk meg. Itt vannak pl. a zöld- és kékkupakos ásványvizek. Mindkettő jobb a klóros csapvíznél, (amit nem szoktam inni, inkább bort vagy teát, esetleg lónyálat; ez nálunk a rostos gyümölcslé, mely sűrítményből van 100%-osra visszahigítva. Mindenki meggyőződhet ennek az állításnak a hamisságáról, aki a visszahigított 100%-os után megeszik egy narancsot. A gyümölcslé olyan sűrű konzisztenciájú – feltehetően a guar gumitól, vagy az arabgumitól, esetleg egyéb kutyagumitól –, hogy mellette a „bio”-narancs legfeljebb 15%-osnak hat. Pedig az volna a 100!) Tehát veszünk enyhén szénsavas zöldkupakost és erősen sprickolós kékkupakost. Ma vetettem fel, hogy jobban járnánk, ha egy víztisztítót szerelnénk fel a csapra, és ettől kezdve a csapból folyna a finom víz, mint ahogy naponta folynak belőle a reformintézkedések hírei. (Nem is értem, hogy miért nem bolondulunk meg már az örömtől ennyi gyönyörű reform után.)

Szombat aztán a pucoválás ideje is. Ilyenkor nagyobbacska rendet rakunk magunk körül, s már-már kényszeresen felporszívózom mind a 90 négyzetmétert, s kötelezőszerűen elmosogatok utána a konyhában.
Szombaton megyek fürödni is (na jó, ezt azért sűrűbben szoktam), mint gyerekkorom Norman Wisdom-ja: „Pitkin”.
Szombaton remélem, hogy a kezembe akad egy jó könyv, mert szeretek olvasni, de nem akármit.
Szombaton meglátogatjuk egymást változó gyakorisággal, akik a regnumból összejártunk, és továbbra is tartjuk egymással a kapcsolatot. Mostanában már ritkábban találkozunk, de a folyamat nem szakadt meg. Ilyenkor
eszegetünk,
eszmélődünk,
eszmét cserélünk, és
eszméletlen jókat nevetünk, ha van min. Évtizedek óta próbálunk örülni egymásnak. Sokszor sikerül.