Figyeljük meg:
– A zért nem lett ferences, hanem jezsuita, mert a rendnek szebb neve van, benne van Jézus neve.
– Nem lett pap, „csak” testvér, aki szolgál és szolgál, ameddig csak él.
– Neve a legközönségesebbek egyike, amit csak el lehet képzelni. Kiss, Nagy... mellé János. Akkoriban három féle keresztnév osztozott a férfiak 90%-án: Pista, Jancsi, Jóska. Ezt a szerzetest Jancsinak hívták.
Érdekességként még megemlítem elöljáróban, hogy a mostanihoz mennyire hasonló nyomort élt meg a magyarság 100 évvel ezelőtt is. Mint a visszaemlékező írja, apja és fia együtt 24 év alatt mindössze 700 koronát tudott megtakarítani. Ekkor kimentek Amerikába és két év múlva 10 000 koronát küldtek haza! (Lesz itt még normális helyzet? Normális gazdaság, normális vezetéssel?) És akkor lássuk az arcél kirajzolódását!
F. Kiss János
(*1879,
†1964)
Életének
története a mennyei Atya gondviselésének csodás példázata. 1879. április 29-én
született Szatmár megyében, Csanálos község Porháza-tanyáján, a legszegényebb
családok egyikéből. Tíz éves korában, télen a tanyájukról a faluba bejárva
megtanult írni-olvasni. Számolni később tanult meg egy fogadott
parasztembertől, akinek cselédtársaival együtt fizetett ezért. 1902-ben katonai
szolgálatra végleg alkalmatlannak bizonyult. Édesatyjával az év októberében
Amerikába szökött, atyja ugyanis megunta a cselédkedést, amelynek hasznát nem
látta, hiszen 24 évi keserves szolgálattal összesen 700 koronát tudott
megtakarítani. Ebben még János fiának négyévi keresete is benne volt. Merész
vállalkozás volt, de sikerült! Szénbányában dolgoztak Bakertonban, és két év
alatt megtakarított pénzükből tízezer koronát küldtek haza.
Amerikában
könyvvásárlásra is tellett. Imakönyv után kutatott, és a Római Katolikus
Evangélium című könyvre hibázott rá. Olvasásába merült. Jóra fogékony lelkén
akkora öröm vett erőt, hogy túláradó boldogságában hálából megfogadta Istennek,
hogy holtáig pénteken csak kenyeret és vizet vesz magához. Ezt a fogadalmát
nemsokára Keresztelő Szent János példáján felbuzdulva megtoldotta egy másikkal
is, hogy életében szeszes italt többé nem iszik.
Kétévnyi
távollét után kimerülten, de módosan hazatértek apjával. Itthon falujuk
boltosnéja azt találta mondani János testvérünk nővérének, hogy János papnak
való, ha előrehaladott kora miatt mégsem annak, akkor talán szerzetesnek.
János nem is tudott akkor szerzetesek létezéséről; Amerikában csak apácákról
hallott. Megkérdezte tehát a káplántól: mi az igazság ebben. A káplán
megerősítette értesülését: Vannak bizony, mégpedig nem is olyan messze innen,
Szatmárott. Ferenceseknek híják őket, meg jezsuitáknak. Kik közé kívánkozik? –
kérdezte a káplán. A szigorúbb szerzetbe mennék – válaszolta János. Mind a
kettő egyformán szigorú – magyarázta a káplán. Akkor hát Jézus Társaságába,
mert annak szebb a neve – döntött a jó testvér nem sokat tépelődve.
Így
tévedt a jezsuitákhoz. Az Úr vezette őt közénk. A rendben szakáccsá képezték.
17 évig töltötte be ezt a – tapasztalatok szerint legfárasztóbb – munkakört,
mégpedig az első világháborúban és az azt követő ínséges években; megfelelő
segítség és felszerelés híján emberfeletti áldozatok árán. Miután 1928
augusztusában fáradtan végleg távozott a tűzhely mellől, 9 évig a szegedi kollégium
villájának volt konyhakertésze és gazdája. Azonkívül kapus, sekrestyés,
ebédlős itt is és Kalocsán is. 1950. június 19-én Mariapócsra szállították,
onnan Mezőkövesdre, Jánoshidára, végül 1952. július 15-én Pannonhalmára került
Szociális Otthonunkba.
Szerényen
meghúzódó, hallgatag, teljesen és egyedül Istennek élő, imádságos,
kötelességtudó, kemény, sanyarú élethez szokott, elöljáróit tisztelő, és
Társaság szabályaihoz lelkiismeretesen ragaszkodó, vezeklő életet élő
aszkétának ismertük. Azon volt, hogy minél nagyobb hasznára legyen Jézus
Társaságának az Egyház szolgálatában.
Proletár
sorból emelkedett igen magasra: Nem ugyan hatalomban, emberek fölé: nem lett
urukká. Ennél többre vitte! Kárpáti Zoltán dr., a győri főorvos a kórház
urológiai osztályán mondta néhány évvel ezelőtt a csodálkozás hangján ezeket az
emlékezetes szavakat János bácsiról, miután őt a fájdalmas prosztata műtét után
hosszabban kezelte és közelről megismerte: „Ilyen fegyelmezett emberrel, aki
ennyire ura önmagának, még nem találkoztam.” Az Úr Jézus kegyelme növelte
„Úr”-rá. Az Úr vezette őt: ,,Igaz volt.” …
P. Tüll Alajos levele
Utolsó kommentek