Illetve. [Muszáj az illetve szóról ideidézni azt az „utolsó mondat”-os viccet, amely így szól. Mi volt a raliverseny mitfahrerjének /segédpilóta/ halálát megelőző utolsó szava? ... Illetve ... :]
A kórházban tetőtől talpig átvizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak,
hogy semmiféle szervi elváltozásom nincsen. Funkcióim is rendben vannak,
mindenem koromnak megfelelően működik, beleértve a meszesedések mértékét is,
agyam, szívem, vesém, lábam, rendben, májam kicsit nagyobb, prosztata dettó, de
nincs komoly problémám semmivel.
Ha pedig nincs, akkor nem is vagyok beteg.
Persze ez nem igaz teljesen.
Fogynom, diétáznom kéne, mert azért a rosszkoleszterinem veri a 6-ot.
Jó, jó.
Csak a vérnyomásom magasabb a kelleténél.
Betegségem egy mondatba sűrítve: „Idegi alapon vagyok ideges.”
Sejtettem korábban is. Most megpróbálok csak a szépre koncentrálni, és azt
ismételgetni: nem kell félni, nem kell semmit mellre szívni, lehetőleg meg se
hallani. Majd elmúlnak a bajok, én magyar nemes vagyok.
Ez hát a minimális program túl azon, hogy beszedem engedelmesen a hetvenhétféle
gyógyszert és meghallgatom a hetvenszer hétféle jó tanácsot. Soroljam? Orbáncfű
tea, Ágyásból kihúzott bio-fokhagyma azon nyersen, kefir, sok gyümölcs, nagyon sok
zöldség, de lehetőleg keveset egyek, bár az is rossz, ha hamar fogyok.
Aki ugyanis génöröklöttségénél fogva kövérkés, az akkor valósítja meg saját
genetikai programját, ha kövérkés marad, aki pedig sovány, az akkor, ha az
marad (Igen, ezek rendre be szoktak válni. A soványságra hajlamos nyakló nélkül
ehet, a kövérkés pedig csak nyaklóval, és még akkor is elhízik.)
A minimális programnál azért van jobb: Nemes Ödön jezsuitáé.
Ő azt mondta: elfogadom a betegségemet Istenért szabadon, örömmel és szeretettel.
Ha Ő úgy gondolja, megtartja bajomat. Pál is azt mondta magáról: „Elég nekem a
Te kegyelmed.” Ha pedig úgy tetszik neki, kihoz a feszültséges helyzetből. Nem
tiltja, hogy védekezzek a baj ellen, de mivel minden kegyelem, előfordulhat,
hogy tetszésére van esetemben a vérnyomásesés.
A sorsom kétesélyes alakulását megpróbálom szabadon,
örömmel és szeretettel fogadni az Ő kezéből. Mi nyugtat meg, ha nem ez?
Muszáj még a reggeli miséről írnom. Lementem a reggeli helyi misére. Mindenki
szabadon, örömmel és szeretettel keresett meg, és a legtisztább gesztussal
fordult hozzám. Elmondták, hogy „gondoltak” rám fohászkodással, empátiával, és
érdekes módon arról kezdtek beszélni, hogy beszámolóim eljutottak hozzájuk, és
érzésük szerint többet kaptak tőlem, mint én tőlük. Ez meglepett és nagyon jól
esett. Bár hogyan lehetne ezeket a belső rezdüléseket mérlegre tenni. A
plébános, egykori osztálytársam is szeretettel vigasztalt: prófétai szavakkal.
Egykor együtt leszünk odaát az üdvösségben:
Hát ne izgassam magam egyáltalán.
Nem izgatom.
Hogy mit hoz még a mai nap, nem tudom.
Bizakodással és nyugalommal teli várakozással tekintek elébe.
Ami pedig kóros mivoltomat illeti, kénytelen vagyok egy kabaréjelenetre hivatkozni, mely az Antivakarin címet viseli, és amelyet próbálok megidézni: A három szereplő között folyik a párbeszéd. Az asszisztens behívja, az orvos kikérdezi a beteget, amaz meg válaszolgat. Mindjárt az elején a rendelő ajtófélfájának dörzsölgeti a hátát. Arra panaszkodik, hogy nagyon viszket a háta. Felír neki a doki antivakarint. Kisvártatva jön vissza a páciens, hogy jó ez a gyógyszer, csak most meg zsibbad a nyaka. Kap rá antinyakarint. Ettől meg attól az újabb gyógyszertől megint más és más, újabb baja keletkezik. Úgy ötödszörre is jelentkezik a beteg, az asszisztens behívja, az orvos kikérdezi, amaz meg válaszolgat a kérdésekre. Azt mondja: Kedves doktor úr, vakságom megszűnt a felírt tablettától, csak az a baj, hogy azóta nagyon viszket a hátam.
Utolsó kommentek