Azt hittem, a henye szavak használatának egyfajta gyakoriságát nem lehet felülmúlni. Tévedtem. Nemrégiben összefutottam egy idősödő emberrel, aki nem „hogyhíják”-ozott, de ha lehet, még sűrűbben élt töltelékszavakkal. Ezekből is rendhagyó sűrűséggel „izé”-lt. Hogy könnyebben elképzeljétek beszédstílusát, megpróbálom néhány hevenyészett mondattal jellemezni a stílusát. Ilyesvalahogyan:
Izét – reggel felkeltem, és izé meg akartam nézni az izét – az időt. De nem volt az izémen az izé. És akkor mégiscsak felkeltem, nem izéltem sokáig az izével – fürdéssel, izét, farzsebemből előkaptam az izét – fésűt, megizéltem a hajamat, derékig izé – vízzel megmosdottam, hát erre izét, bejött az izé – a macska. Hogy milyen izé? Angóra. Hull az izé belőle. Nem izéltem vele, bedugtam az izét – az izéborotvát az izébe. És ahogy zúgott az izé, a macska izé – akkorát ugrott, hogy izé – majdnem feltörölte a konyhakövet, mert úgy elizélt rajta. Én meg izét – izé felöltöztem, és kimentem az izébe – reggelizni. A kutyánk izét – németjuhász, hát nem izé – odajön hozzám, és olyan izé – szomorúan néz rám, hogy izé, kinézte az izémből az izét. Ledobtam neki egy izé – egy falatot, és izé, még az izét is fölnyalta a földről. Nem tartott a reggeli izéig – sokáig, mert izé – csöngetett az izé – az újságos. Kimentem – izét – az izéért, mert szerettem volna izé – tudni, hogy izé – milyen az időjárás. De nem kellett izé – elolvasnom az izét, mert izé, mire behoztam, addigra csurom izés lett, mert odakint esett az izé - az eső.
Bár hosszasan idézhetném izélését, nem izélek tovább, legyen elég ennyi illusztrálásképpen.
Utolsó kommentek