És mégis.
A Biblia koldusai a forgalmas utak mellett kéregettek, ilyen módon a templom környékén is bőven akadt belőlük. Többféle okból koldultak. Pl. nyomorékok voltak, akik nem voltak képesek fizikai munkát végezni. Ezért mások alamizsnájára, részvétére szorultak. Vakok, mindenki kénye-kedvének kiszolgáltatott emberek. Aztán elbocsátott asszonyok, akiket többé nem tartott el senki. Özvegyek, akiknek ugyancsak kihúzták a talajt a lábuk alól. Meglepő módon az Evangéliumban nem olvasok arról, hogy koldusmaffia áldozataiból kikerült bérkoldusok voltak közöttük, akiket tönkretettek, hogy így hozzanak hasznot stricijeiknek.
Az európai gyakorlat, amikor még mindenki tudta, érezte és számon tartotta, hogy „odafönt is laknak”, hasonló módon a szánakozáshoz állt a legközelebb. Így írja ezt Reymont a Parasztokban, de saját anyánk is emlegette, hogy a falu bolondját – lehet, hogy cikizték, de – éhen veszni nem engedték, és mindig akadt valamilyen condra is, amit magán viselhetett. Pedig nem vetette fel az átlag falusit a gazdagság az ő lánykakorában.
Ma mintha változott volna a helyzet. Terjedőben van a „semmiért valamit” életmód. Nevezhetem ezt életmódszerű munkakerülésnek, a nyerészkedés alapfokának, feketegalléros bűnözésnek, stb. Generációk nőttek fel teljesítményre való késztetés nélkül, akik segélyekre várnak, semmiféle munkára nem hajlandók érte, ha másért nem, mert a dologkerülés modelljét szívták magukba kora gyerekkoruktól fogva.
A csapda ebben az egészben az, hogy nincs senkinek az orrára írva, hogy mű vagy igazán szegény-e. Elég hozzá némi színészi tehetség, és/vagy pókerarc, hogy szánalmat indítsanak a kipécézett adakozóban. Tegnap a Nyugati pályaudvaron, jegyvásárlás után egy középkorú nő lépett hozzánk, és 200 ft-ot kért jegyre.
Nem adtam neki. Tücsi később azt mondta, hogy szerinte elég tiszta tekintete volt. Mondom neki, az a gyanús, aki nem gyanús. Majd még hozzátettem: Te elindulnál a vasútra, ha tudnád, nincs pénzed az utazáshoz? A pályaudvaron remélnéd összekoldulni a rá valót? Egyébként is a legprimitívebb és általánosabb trükk, hogy „főnök, 205 ft hiányzik ahhoz, hogy hazautazzam Páczegresre, segíccsen máá ki”.
Nem adtam hát, mert jó okom volt rá. Lelkiismeretem viszont felborzolódott miatta. Mert a fene egye meg, hátha tényleg mélyszegény.
Az egyszeri jezsuita emlegette: Tudja, hogy tíz koldusból kilenc átveri. Mégis ad valamit, mert a tizedik valóban rászorul segítségére. Nem akarja az utcán eldönteni, hogy ki az egyetlen igazi szegény.
Na, ennek a kijelentésnek minden szociális munkás ellene mondana, de velük se vitatkozom. A koldusok az én lelkiismeretem húrjain játszanak. Felajzzák, és pengetik mindahányszor.
Ezt nem tudom megúszni.
Utolsó kommentek