Mickey webnaplója

1. A természet ilyen-olyan ölén élő emberek mindig is tapasztalták, hogy az állatok körében életre-halálra szóló küzdelem zajlik a kiválasztódás okán. Naponta megélték, hogy még a növényvilágban is működik egymás letiprása, saját életterüknek más növényfajok elnyomásának útján történő bővítése. E mindennapos megfigyelések az embercsoportok vérébe oltották a törzsi villongásokat, háborúskodásokat. Ez ma is így van. A fiúk között az iskolában elég gyorsan kialakul a rangsor, megverekednek érte. A lányok közül sokan rivalizálnak egymással. Mondhatni – hiszen tanultuk –: az ember természete rosszra hajló lett. Ezzel igazán tele van a világ: Pártok ellenségeskedése, a társadalom anyagi kifosztása, emberkereskedelem, erőszakosságok, meggyalázások, kínzások, rabszolgasorsban tartás, szervkereskedelem, a fehér- és feketegalléros bűnözés számos esete...
2. Amikor Isten teremtette a világot, látta, hogy mindaz, amit teremtett, jó. Megteremtette az embert is, és kijelentette, hogy amit teremtett, az nagyon jó. Aztán – az idill szertefoszlott, a paradicsomi állapotnak vége szakadt az eredményes megkísértettségek folytán. Mígnem Jézus áldozatos életével és egyetlen áldozatával megteremtette az Isten országának a lehetőségét, és mindenkinek szóló üzenetében minden embert arra buzdított, hogy építse az Isten országát. Azóta vannak a kegyelemmel való együttműködésnek is kitűnő hajtásai, megnyilvánulásai. Ápolók, önkéntesek, művészek, mentők, korunk irgalmas szamaritánusainak, szentjeinek akcióiban lehet ráismerni ezekre a minden ember által követhető-követendő  magatartásmintákra.
3. Hatvan évem minden tapasztalatának esszenciája: egyetlen ésszerű magatartás: Kapcsolatba lépni Istennel, fürkészni naponta, óránként, mit kíván tőlem, mit tegyek, mit ne tegyek. Ezt csinálta pl. Mózes, aki (a mai olvasmány szerint) jelet kért és kapott, nem is egyet, jelek sokaságát együttműködésük bizonyságául.
Ám ez ma „nyálas”.
Az ország építése: nyálas.
A rombolás bezzeg nem az.
Az valami.
Egy letűnt kor maradványa.
Az őstulok magatartás. Mindenkit letiporni, felrúgni, aki utamba kerül.
Az „tökös” cselekedet.

Állítom, vállalnunk kell a „nyáladzást”. Nem az az erős, aki leüti a társát, hanem, aki ínségében közösséget vállal vele. (Amit egynek tesztek a legkisebbeknek, nekem teszitek.) 
4. Tegnap jelet kértem, és kaptam. Fiunk ma Franciaországba indul. Éppen a tripeaks PC-s játékkal múlattam az időt, amikor rám tört a felismerés: küldenem kellene egy kérést: Engedje az Ég, hogy épségben megérkezzen L'Hôspital-du-Grosbois-ba, és együtt majdan mihozzánk. Az is megkörnyékezett, hogy bár cigarettázás közben is szabad imádkozni, imádkozás közben viszont nem illik cigarettázni. A jezsuitáktól ellesett módszer szerint kértem, hogy járjon közben az Úti Boldogasszony fiunk utazásának eredményessége érdekében. Megálltam tehát a kártyalapok kavarása közben, és bevillant: lehet, hogy nem illik most folytatni a játékot, ha komolyan gondolom, amit kértem. Igen, ez elképzelhető, de bizonyosságot akarok. Ha hármast húzok a következő lépésben, akkor a befejezés a kívánt gesztus. Hármast húztam. Befejeztem a játékot. Most meg mindjárt az írást is. Azt mondom, mindenki az egyéniségének leginkább megfelelő módon kötődjön Istenéhez, és vállalja – ha kell –, hogy közeledésének megítélése sokak szemében nyálasnak fog tűnni.