Idézem Szentmihályit: „A mai kutatások határozottan mutatják, hogy az
extrovertált emberek boldogabbak, vidámabbak, kevésbé feszültek, nyugodtabbak,
és inkább békében vannak önmagukkal, mint az introvertáltak. Úgy tűnik ennek
alapján, mintha az extrovertált egyéneknek – amit veleszületett, nem
kialakítható tulajdonságnak gondolunk – az élet minden területén jobb esélyei
lennének. Ebben az esetben azonban nekem van némi fenntartásom az adatok
értelmezésével kapcsolatban. Az extrovertáltak egyik jellemzője, hogy mindent
egy kicsit pozitívabb színben tüntetnek fel, az introvertáltak pedig
hajlamosabbak visszafogottabban leírni belső állapotukat. Így aztán
elképzelhető, hogy mindkét csoport hasonló élményeket él át, csak éppen másképp
számol be róla.” Eddig az idézet.
Mindkét fajta ember jobban teszi, ha kreatívvá vágyik válni, azaz abban
törekszik jeleskedni, mely késztetésekre öröklött és szerzett adottságai inspirálják,
vagy másképp fogalmazva, mely dolgokhoz tehetsége(i) van(nak) – teszem hozzá
én, némiképpen átszürcsölve magamon a szerző mondanivalóját. Sőt kiegészítem: A
vallásos ember ezt úgy élheti meg, hogy próbálja eredménnyel kifürkészni: mi
Isten terve az ő életével. Miben szeretné, ha alkotó-teremtőtársává szegődne a
világ humanizálásában, vagy másképp a szeretet civilizációjának a
megteremtésében. Ez érett felnőttséget, rendezett világlátást, világnézetet
feltételez és harmonikus emberi kapcsolatokat – az Istennel párbeszédet
folytatni kívánó makacs elszánáson kívül.
Ez eddig korrekt.
***
Most váltok, és ideírom, mielőtt elfelejtem V. viccét, melyet tegnap este
mondott:
– Mi a különbség az első emeletről kiesett és a tizedikről
leesett ember között?
– ???
– Az elsőről kiesett esetében ezt hallod: – Puff!!! Ááááááááá…
A tizedikről kizuhant esetében pedig ezt: – Ááááááááááááá, puff!!!
Utolsó kommentek