Olyan ez, mint a 14 stáció. Fel kell menni a hegyre, és ott látjuk a szenvedőt.
Ma is sokan kérdezték, hogy jól van-e az asszony.
Visszakérdeztem: - Foglaljam össze röviden, vagy…?

- Tehát röviden?

- Jól.
- Ja, hogy fejtsem ki bővebben?
- Nem jól.
Ma beszélt egy orvossal, aki beszámolt róla, elég sokan a műtét után egy-két hónap elteltével visszatérnek, mutatni: Nem sikerült az operáció, mert még mindig fáj a protézist kapott végtag. Az orvos megpróbálja értésükre adni, hogy fél év a javulás ideje. Igen, fáj és fájni fog még az ötödik hónapban is. Ez a gyógyulási tempó. Nem tudják siettetni.
Namármost.
Tücsi szűk két hete van szanatóriumban. Ahogy mondják: Még billeg a fogason a kalapja. Mit akar?
Nem akar semmit, de olykor azért csakugyan elmondja, hogy fájdalmai vannak, méghozzá állandóan.
Vannak viszont történések, melyek biztatóak. Ma pl. varratszedés volt. 20 öltést távolított el belőle Kálmán műtős. Ma azzal áltatta páciensét, hogy ollóját megköszörültette, nyír mint a borotva, és szerencsére ő maga is élesen lát szemüveggel, de ma otthon felejtette az ókuláját. Azért kiszedte az összes varratot.
- Emberek!
Feljárok továbbra is, de ne várjátok, hogy leírjam: Tücsi tünetmentes. Ha jókedve van, legfeljebb panaszmentes.
Ma is kint voltunk a ház előtt, ott beszélgettünk hármasban. Ő, Mica és én. Hát ennyi történt ma, meg annyi, hogy befejeztem Impromtu névre hallgató csacskaságaimat, rövid történeteimet, esszéimet, szamárságaimat és okfejtéseimet.
Amint QQ-nak egy levélben írtam, Okosságaimról írt szemárságaim és szamárságaimról írt okosságaim végére került pont. Legalábbis a két részre tervezett gyűjtemény első részének a végére. Nem tudom, mi lesz vele. Túl keveseket érdekelhet, ami bennük van – engem.