Ma Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből hallott eme rész
ragadott meg: „…az emberek bölcseknek
mondogatták magukat, és esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten
dicsőségét halandó embereknek, sőt madaraknak, négylábúaknak és csúszómászóknak
a képmásával. Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak,
hogy maguk becstelenítsék meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten
igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint
a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.”
Majd egy zsoltárrészlet következett (18): „Az Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az
égbolt”.
Kimondatlanul is a bálványimádásról szól az Apostol. Szemben
a zsoltárossal, aki fordítva beszél. Azt kiáltja világba, hogy minden
teremtmény az Isten nagyságáról (dicsőségről) tanúskodik.
A vízválasztó tehát: A teremtmények istenítése, vagy annak az elismerése, hogy
minden teremtmény Valakiről tanúskodik. Látszólag nincs különbség a kettő
között.
Ha lefényképezek egy dolmányos varjút (tegnap elhussant előlem), őt akarom
láttatni, vagy valakit, aki túlmutat varjún, szivárványon, mindenféle
felhőcsodán, az óceánok hullámain, a tűzhányók lenyűgöző mivoltán? Ez itt
a kérdés.
Minden fotóm ezt akarja tükrözni: „Mily csodálatosak a te műveid, Uram!” (92. zsoltár), de Jézus
szavai is ezt fejezik ki, amikor így beszél: „jótetteiteket látva /fotózás/ [az emberek] dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”(Mt
5,12)
Néha utalok is arra, hogy „odafönt is laknak”, amikor ilyen címet kap egy kép: „Azt
hirdeti” … a muskátli … a felhő stb...
Még idézetek. Olvasok egy könyvet (Révai Gábor: Isten arcai), amelyben nem kifejezetten magukat hívő emberek
mondják el, mit képzelnek Istenről. Néhány mondata már megragadott: – „Volt egy nő. A látványa, ahogy élt benne az
Úr, az megrendítette a nem hitemet. Az Úr dolgozott benne.” (Szőke Sándor
rendező)
Komment: Igen, a szentek szeme, arca, „tükrözései”.
– „Ha előadok egy
Bach-passiót, átélem Jézus szenvedését, szeretetét is át kell élnem, mert nem is
tudnám másképp előadni a darabot. Abban a pillanatban elhiszem, hogy valóban
mindenkit szeretett, feláldozta magát, hogy megváltsa az embereket, hogy magára
vegye a világ bűneit.” (Fischer Iván karmester)
Komment: Bennem egy Bach-passió hallgatása nagyobb katarzist kelt, mint ha
bármelyik filmben látnám a történéseket.
Még Fischer Iván: „Akkor
érzem magam földi embernek, ha azzal foglalkozom, hogy mi nekem a jó, és mi
nekem a rossz. És akkor érzem magam felemelkedett léleknek, ha ezekkel nem
törődöm, hanem kapcsolatot találok oda, ahol nincs jó és rossz.”
Komment: Nemrég írtam róla: Odaát nem dolgok, hanem személyek, kapcsolatok és
viszonyok fognak hatni.
„A matematika köre
ugyanúgy végtelen, soha, soha be nem járható, de hihetetlen és lenyűgöző rendet
tartalmazó [valami], mint a világegyetem.” (Kornis Mihály író)
Komment: „Azt hirdeti a matemetika…”
Szolgálati közlemény: Ha a szerző (ez most én vagyok) a további olvasás során
még érdeklődésre számot tevő idézetre talál, fenntartja a jogot, hogy további
citátumokkal borzolja a kedves olvasók idegrendszerét.
És most egyetlen képet teszek fel a fotók közé. Akkora a szél, hogy egy
juharlevelet magammal hoztam, hogy „laboratóriumi körülmények között” készítsek
egy képes beszámolót „hervadó liget”-ünkről, mert „hull az elsárgult levél”, és
mert „azt hirdeti” a falevél…
Utolsó kommentek