Mickey webnaplója

Ma–mami–mamit–ma mit – ma mit írjak?
Igen. Mindennapos tapasztalataimból egy keveset.
Arról, hogy nemcsak a természetben található körforgás, hanem a világ legtöbb megnyilvánulásában. Nem véletlenül beszél a prédikátor arról, hogy mi minden hiábavalóság, mert annak nevezi ugyan, de valójában ezek a körben forgó valóságelemek mind és ismételten kitalálójukról vallanak, aki ezeken a látszólag hiábavaló dolgokon és eseményeken keresztül átsejlik, és utal arra, hogy kapcsolatba szeretne kerülni velünk, akiket szeretete tart meg. 
Csodákat mesélnek korábban élt szerzetesekről, munkabírásukról, hosszú életükről, kiterjedt nyelvismeretükről. Jobbára könyvekben olvashatunk róluk, akik később születtünk. A regnumban ugyanúgy találkozhattunk hosszú élete végén apátiába eső egyéniségekkel, mint másutt. Most is kórházban van egy idős szerzetes, aki nem szeret ott lenni, de másutt meg már nem képes munkálkodni, létezni hallatlan megfáradtsága miatt. Pedig ismeri a lélektan mai állását, tud a magyaron kívül legalább angolul, németül, olaszul, franciául, portugálul és spanyolul. Tíz éve még egyedül birkózott meg kartondobozaival, amikor felügyeskedte őket az emeletre, ahova költözött. Ma nem képes huzamosabb ideig még gondolkozni sem.
Hazafelé jöttömben elmenetem valakinek a háza előtt. Tudom, hogy ott lakik az újabb generáció egyik képviselője. Ismeri a liturgiát, a latint, az ógörögöt, a fuvolát, a zongorát, a gitárt, az éneklést, a tanítást. Tudásának, tehetségeinek, képességeinek teljében éli hétköznapjait.  
De a mából tegnap lesz, a holnapból ma, a holnaputánból meg holnap. A tegnapelőttiek nem élnek, a tegnapiak még vegetálnak, maiak már megindultak, a holnaputániak jó, ha megszülettek.
De ahogy a bankó se attól ér valamit, hogy szép új, vagy kissé megkopott, az ember se, és a teremtett világ se. Attól van értéke, hogy Valakinek a szemében értékes volt, értékes most, vagy azzá lesz holnap.
Aki szép tájba botlik, azért botlik bele, hogy eszébe jusson Teremtője;
aki jó emberek társaságába keveredik, azért érzi jól magát, mert hasonlítanak a Teremtőjükhöz;
aki ártatlanok szenvedésével találkozik, azért áll meg az esze, mert nem érti, miképpen lehetnek ők a szeretet ára;
aki koldusokkal találkozik, óhatatlanul felismeri annak az igazságát, amit a Mester mondott: Szegények mindig lesznek veletek;
aki betegek állapotán mereng, annak bevillan: Az én útjaim nem a ti útjaitok, az én gondolataim nem a ti gondolataitok.    
Ezeket a „belebotlásokat” állítja sorsszerűen elénk Isten gyakorlópályánk mindenféle szakaszain, mely gyakorlópályát jobb híján sorsunknak, és a sorsunk adta történéseket akár hiábavalóságoknak is tekinthetjük. Megannyi esemény magában hordja a rátalálás esélyét. Oly bőven szórja tele az Alkotó ezekkel életünket, mint a pitypang terméseivel a rétet. Talán még bővebben is.