Mickey webnaplója

Még kettőt alszunk és kezdődik a verkli. A hazacipelt könyveket egy híján elolvastam; annyi életrajzot, hogy szavamra mondom, olykor már nem tudom, kivel esett is meg, amit idézni kívánok. Megannyi életsors, megannyi megvalósulás, kacifántos és cikornyás fordulatok egy-egy életvezetésben, -vonalban, mások élete pedig csaknem kiszámíthatóan eseménytelen. Nem tudom, melyik félét irigyeljem. Olykor jobb tudni, mi várható, olykor pedig az a jobb, ha nem tudjuk, mi lesz. Olykor olyan az élet, mintha ébren álmodnánk, olykor pedig álomszerű az életünk. Utóbbira példa: szilveszterkor tudatosult bennem rövid időre, hogy megint elszállt egy teljes év. És nincs olyan sok belőlük, hogy csak úgy „elszállhassanak”!
Az előzőre meg az életszerű álmok egyike, amelyekből már oly gyakran kimenekültem.
Ma reggel ugyanis arról álmodtam, hogy regnumi barátainkkal kártyázunk. Soha nem szoktunk tétre játszani, kártyázni is csak húszévenként egyszer; ma hajnalban mégis ezt álmodtam. Nem vagyok nagy kártyás, de „Pechvogel” sem. Ma mégis elhagyott a kártyaszerencse. A rossz lapjárás lehetett az oka, mert arra nem emlékszem, hogy rossz formában lettem volna. No mégis egyre nőtt a kártyaadósságom. Olyannyira, hogy a zsebpénzem már elfogyott. Sőt ezer forinttal tartoztam a többieknek … amikor felálltam, hogy az előszobában lógó kabátomból hozzak egy ezrest. De ha már felálltam, fel is ébredtem, de ha felébredtem, túlmentem az előszobán, a legkisebbik helyiségünkbe, visszafelé pedig nem álltam meg pénzt kivenni a zsebemből.
Inkább nem aludtam vissza.