Mickey webnaplója

Átkozott bicikli. Rápattantam, és azonnal szembesültem a déli széllel. (Visszafelé az északival. Alighanem szélcsend volt.) Mivel olyannyira vágytam kerékpáron bejárni azokat a helyeket, melyeket gyalog már untam, ma bekerekeztem az Óbudai szigetre. Általános tapasztalatként rögzíthetem, hogy
1. Folyamatosan úgy éreztem magam, mint egykor az örökhajtós gyerekbiciklin. Ha nem tekered, leáll. Csak hátszéllel és lejtőn hajlandó kitartóan pörögni, emberi beavatkozás nélkül.
2. A kerék fordulatonként hangot hallat, melyet az utcazaj elnyom. Szerintem folyamatosan fékezi valami a tempót.
Mindegy. Elmentem az északi csücsökhöz, és nyárfák okozta hómezőt találtam körös-körül. A vattaszerű termés teljesen és vastagon beborította a talajt. (Mégiscsak déli szél fújt.) Persze kilós kamerámat megint nem hoztam magammal, így kénytelenek lesztek elfogadni, hogy igazat beszélek. Vélhetőleg nem minden évben tesznek ki ennyire magukkal a fák, de idén bőséges a vattatermés. Allergiások figyelem. Szúnyoghálóval, orrfújással védekezzetek a nyárfa támadása ellen.
Annyira zavart a kerékpár nyavalyája, hogy kikapcsoltam előbb az első, majd a hátsó féket. A súrlódás maradt.
Mivel nem jöttem rá az okára, elkerekeztem a canga reparálóhoz vele. Ő – azon túl, hogy megállapította: öreg jószág már ez – semmi vétket nem talált a drótszamárban. Ment vele egy kört, s fenntartotta véleményét. Ajánlotta, hogy én is menjek vele, és ha hallom a zörgést, akkor jelentsem. Mentem hát, de én se hallottam a nyomorult hangot. Persze, hogy nem, elnyomta az utcazaj. A szerelő épp csak azt nem mondta, hogy nem a cangával, hanem a gazdájával van baj, már nem bírja szuflával.
Ma eddig jutottam. Lehet, hogy inkább gyalogolni fogok eztán is, vagy Kata lányunk elviszi a szentendrei szuper szerelőhöz, aki olcsón és jól…
Újabb fotó sincs hát ma, de a tegnapiak már az új albumban feszítenek, az Etudes-ben.