Mickey webnaplója

Metamorfózisnak mondanánk manapság, teljes átalakulásnak. Vagy akár jelenésnek. Mert úgy jelenik meg, úgy mutatkozik meg Krisztus, ahogy máskor nem szokott. Kenyér és bor színe alatt, az üdvösség megnyilvánulásaként, kisgyermekként.
Amikor Jánosnak, Péternek és Jakabnak mutatta meg minden képzeletet felülmúló módon önmagát, ruhája fénylett, mint a ványolók festette fehér ruha, arca tündökölt. Ma kettősséget hordoz a hétköznap: Színeváltozás ünnepét első pénteken. Most nem térek ki mibenlétükre. A Színeváltozásakor olvasott evangéliumi perikópa leírja: Felhő takarta el Jézust a tanítványok elől, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott fiam, akiben kedvem telik.”   
Mise után félórás szentségimádás szokott lenni. Ezúttal a mise alatt erősödő égzengés hallatszott be a templomba. 
Na, gondoltam magamban, ha az Úr akarja, hogy maradjunk, akkor a mise végén esőfüggöny fogja megakadályozni távozásunkat. 
Nem így lett. Ugyan egyre közelebbről hangzott az égzengés, de nem esett az eső.
Hazafelé vettem az irányt. Kiléptem, és már az út két harmadát megtettem, amikor a mennykő fölöttünk kezdett csapkodni. Hatalmas szikrákat generáltak a felhők, amelyeket ágyúdörejszerű hangok kísértek. Csattogott, csattogott egyre, mígnem hirtelen égszakadásszerű eső is társult a zenebonához. A Keve utca egyik betonházával szemben gyalogoltam éppen. Megláttam az eső ellen oltalmazó száraz kapualjat. Behúzódtam alá, és ott vártam meg a zivatar elvonulását. 
Óhatatlanul arra gondoltam: Az Isten megmutatja, hogy micsoda ereje van, milyen félelmetes a szépségük azoknak az elemeknek, melyeket ő teremtett. A villám fénye lehetett olyan sugárzó, mint az átalakuláson átment Krisztus arca, a mennydörgés pedig olyan elemi és dörgedelmes volt, mint a szózat nyomatéka egykor: 
Ez az én választott Fiam, akiben kedvem telik.
Ezek az élmények jártak át. Vártam vagy tíz percet, amíg a vihar elvonult a fejem felől. 
Úgy jöttem haza.