Mickey webnaplója

Éva tegnap hosszasan telefonált. Elment ultrahangra: március idusára kislányt vár. Immár teljesen kiegyenlítetté lesz az unokák aránya: három fiú és három lány.
A keresztelőt valamikor a nyáron szeretné Magyarországon tartani, mellyel teljes mértékben egyetértek. Nem akarja kihagyni a hazalátogatást, merthogy a család szeret velünk közösködni, együtt lenni, amíg csak lehet. 
Már most gondolkodunk azon, hogy hol, mikor és hogyan kellene rendezni a randevút. Az időpontot persze megint tőlük várjuk, mert amikor francia vejünk szabit kap, akkorra kell időzíteni a Balatont, mely mindent überel.
Pedig mekkora csúszdák vannak az Óbudai szigeten,
és a Dagály, melyet Estelle a nyáron az öt és fél évével így értékelt: Mama, ez maga a Paradicsom.
No, mindegy, a Balcsi ezek szerint a hetedik mennyország.
A labda tehát megint náluk van, mi meg próbálunk alkalmazkodni a lehetőségek határain belül.
Annál inkább elszomorít, amit mesél, hogy a Jura hegység környékén csak néhány idős pap szolgál, a „hívek” apatikusak, közömbösek, maguknak valók. Hol van már az „első szeretet”, mint a mai perikópa visszhangozza.
A vallási vezetők egyformán állítják a Mester szavaira hajazva: Az anyagi biztonságban eltöltött hosszú élet csak a végén gondolkoztatja el az elmenőket, van-e a halálon túl élet? Jellemző módon a legtöbben a temetési szertartáson vesznek részt – dit Eva.
S úgy látszik, ahol az ínség jobban mutatkozik, ott nagyobb reménnyel tekintenek odaátra. Mert ha a halál előtt alig van élet, akkor utána kell következnie az igazinak.
Ők a nyerők. Vö. teve és a tűfoka, gazdag és az üdvösség.
Van abban a nótaszövegben valami, hogy aszongya:
Se pénzem, se kincsem, de szeret az Isten.