Mickey webnaplója

Győri-Nagy Sándor Környezeti kommunikáció c. könyvét olvasom. Abban is egy meglepő kitételt Goethétől. Így hangzik: „Ha az embert annak vesszük, ami, azzal tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha annak vesszük, amivé lehetne, azzá tesszük, amivé lennie kell.”  Sietek kijelenteni, hogy Goethe tévedett. Bárkiről legyen is szó: Ha nem annak szeretjük, aki, akkor esélye sem marad arra, hogy jobbá lehessen.
Más kérdés, hogy magunkban ítéletet alkothatunk mindenkiről, és jól tesszük, ha a róla alkotott képet magukban őrizzük, lehetőleg kerülve a negatív ítéletet, esetleg előítéletet. Buzdíthatunk mindenkit értékes cselekedetekre, de anélkül hogy korábbi, vagy jelenben megtett lépései miatt pálcát törnénk felette.      
Ha valakiben kétely támadna, olvassa el a tékozló fiú történetét. Vajon az atya (az Atya) támaszt-e feltételeket haza- (meg)térő fiával szemben? Olyannyira nem, hogy elébe siet, magához öleli, és a szolgákkal lakomát készíttet neki, ujjára gyűrűt húzat, ruháit szépségesre cseréli.
Ha Goethét követné, feltehetőleg rápirítana, hogy szálljon magába, és addig a szeme elé ne kerüljön, míg meg nem változik külsőleg-belsőleg.  Ha figyelmesen olvassuk Goethét, kiderül, hogy programot csinál embertársainak: „azzá akarja tenni őket, amikké lenniük kell”.
Miért nekem akarja megmondani, hogy mivé kell lennem?
Miért nem magával foglalkozik ilyen szigorú módon?  
Wagner Viktória szoc. testvér (†) azt mondta, hogy szereti a cigányait.
– De lopnak – vetették ellene. Mire ő:
– Tudom, hogy lopnak. De én így lopósan is szeretem őket.
Még egyszer visszatérve Goethe kijelentésére, elgondolkozom rajta: Hogyan lehet megváltoztatni azt, akit nem fogadok el olyannak, amilyen. Nem viselkedhet úgy, mint (esetleg, nem is biztos, hogy így lesz) később. Vagy azonnal szeretem (úgy, ahogy van), vagy nem szeretem, mert olyan, amilyen.