Mickey webnaplója

Tegnap háttérrádiózás közben Grétsy L. megemlítette, hogy a hébe-hóba, azaz a ma ritkán, olykor-olykor értelmű kifejezés valaha éppen ennek az ellenkezőjét jelentette: hévben-hóban, azaz téli szélben nyári napsütésben, azaz szakadatlanul, folyton-folyvást, mindig. Merthogy a telet a „hóban” szó képviseli, a nyarat, pedig a hé(v)ben, azaz hőségben.  Sok ilyen szó van, melynek az eredete homályba vész, és a köznyelv addig rontja, rontogatja, mígnem egyszer csak ellentétesen fogja használni, mint az eredetileg volt. Ilyen pl. a reformálás, visszaalakítás, melynek ma éppen a korábbi megváltoztatása lett az értelme.
De emlegethetném a fellebb (feljebb) szóból keletkezett fellebbezést is, melyet ma sokan elváló igekötőként használnak, mert elvonatkoztatnak a szó eredetétől. Ha logikus akarok maradni, nem lebbezhetek fel, mert igazán csak jebbezhetnék fel, melynek semmi értelme nincs.
Ha valami rosszul befészkeli magát az emberek agyába, nehéz onnan kiebrudalni.
Ismételten figyelmeztettek a kórusban, nehogy véletlenül hibásan tanuljuk meg saját szólamunkat, mert ha egyszer rosszul rögződött, csak keserves munkával lehet visszahozni a helyes dallammenetet.
Van ilyen az egyházi szövegek között is. A pax hominibus bonaevoluntatis (minden vasárnap elmondjuk) nem jóakaratú embereket jelent, hanem a jóakarat embereiről beszél, mégpedig Istenről, aki maga a Jóakarat, amennyiben mindenkinek ajándékba adja életét, és adja Krisztus Jézust is. Tehát Békesség a Jóakarat embereinek, azaz minden földi halandónak (mert Fiú adatott nékik).