Mickey webnaplója

Ha valaki telefont használ, azt mondom telefonáló ember. Ennek a mintájára nevezhetem el a legkülönfélébb dolgokkal foglalatoskodó embert:
fogmosó ember, kétéltű ember, korongdobó ember, kardozó ember, fésülködő ember, és még kismillió hasonlót sorolhatnék.
A dolog akkor kezd érdekessé válni, ha az emberek egyvalamit feltűnően sokszor ismételnek és sokan teszik ezt. Ezeket az embereket szokták homo ilyen-olyannak  nevezni.
A homo faber pl. a fúró-faragó embertípust jelöli,
a homo oeconomicus a haszonelvű embertípust.
A homo ludens folyton játszana, legalábbis szenvedéllyel játszik, játékos fajta.    
Mára elterjedt a legújabb típus, a homo telephonicus, annak is modern képviselője a homo mobilicus. Már majdnem homo mobilisnek neveztem, de szerintem aki mobilis, az mozgékony. Itt pedig nem erre gondolok, hanem ama emberfajtára, aki mobillal rendelkezik, mobillal él-hal, ébred és fekszik, és mindenkit kikapcsol, ha a mobil „kapást jelez”.
Miért ez a felismerés, és miért csak ilyen későn?
Fotóim adják rá a magyarázatot. A közelmúltban lefotóztam egy hajócskát, egy jachtfélét, amelynek a kapitánya a Dunára összpontosít. Ahogy kell. Kinagyítva azonban kitűnik, hogy derék kapitányunk csak látszólag fürkészi a Dunát, valójában mobilozik. Valakivel beszél, miközben a hajóját a hullámok csapkodják, és így tart a Fekete-tenger felé.
Egy másik, korábban készült fotón ferdeszemű vendégeket sétahajóztat egy cég a Dunán. A monitor (mert afféle kisebb hadihajó volt) fedélzetén a kormányos kormányoz, a kapitány Bp. szépségeit mutogatja, a távol-keleti vendége egyike meg nem rá figyel, mert … mobilozik.
Egy harmadik kép két napja készült egy autós baleset okán. Megmutatja, hogy a Szentendrei utat elválasztó sáv védőkorlátjait hogyan fuserálta el a totálkárossá lett Seat. Mégsem ez a kép érdekessége. Hanem az, hogy a főútvonalon a kattintás pillanatában elhalad egy versenycangás fickó. Kinagyítva jól látszik, hogy fél kezével lavíroz, mert a másik a fülét célozza: … mobilozik. (Az ember drukkol neki, hogy ne kelljen hirtelen irányt változtatnia, fékeznie, mert annak kiszámíthatatlan következményei lennének.)
Ma jön két tini – feltehetően az iskolából. Kezükben a maroktelefon [korunk szakócája:)], mind a kettő … mobilozik.
Ha minden mobilhívás fontos volna, és a hívó feleket visszavetíteném a múltba, az egyébként üres utcákon hosszan kígyózó sorokban állnának valamennyi telefonfülke előtt, és várnák, hogy elmondhassák végre múlhatatlanul egyszeri és hangsúlyos mondandójukat. Visszaemlékezve a régi korokra, ritka kivételtől eltekintve hosszú sorokkal nem találkoztam. Néhány morgolódóval elég gyakran.
Miféle újfajta jelenséggel állunk szemben? Mi lehet a lélektani mögöttese?
Csak sejtelmeim vannak.                
A felgyülemlő stresszektől meg kell valahogyan szabadulni.
Aki zongorista, leül a billentyűkhöz, és kizenéli magából az őt ért lelki hatásokat, esetleges megrázkódtatásokat.
Aki irodalmár, az vesz egy árkus papírt, és kiírja magából a témát.
Aki rajztehetség, rajztábla elé ül, és hatalmas érzelemmel, lendülettel reagál az őt ért élményekre.
Ám az utcán nincs zongora, nincs rajztábla, még írógép sincs.
Az utcán mobil van.
Így aztán Juhász, Pásztor és Csikós belefújja búját mobilja tövébe, s visszadugja az övébe.
Mármint az övé-be.
Még csak egyet. Figyeld meg, a mobiltulajdonos minden tevékenységet odahagy, ha hívása érkezik. Ha tehát feltétlen beszélned kell pároddal, barátoddal, bármiféle társaddal, ne zavard meg őt foglalatosságaiban bio-tenmagaddal!
Hívd fel mobilon!