Mickey webnaplója

Olvasom a hírt: Elhunyt P. András Imre SJ. Néhány nappal később: Elhunyt Szilas László SJ.   
András Imrét jól ismertem. Kortalan megjelenésű, súlyát, tenzióját tartó valaki volt, akiről azt gondoltam, mindnyájunkat túl fog élni. Bécsben dolgozott az UKI-ban. Magyar Katolikus (Szociológiai) Int. Annak idején rímbe szedtem rendszeres ide-oda vándorlásait. (András Imre kocsijának az ajtaját bécsuki. / Útnak indult. Úticélja egyenesen Bécs: UKI.)
Imre komoly munkákat tett le az asztalra. Utolsó, a Távlatokban megjelent hosszas elemzése egy munkatársnőjével közös alkotás. A magyar katolikus könyvkiadás elemzése, kötetenkénti felsorolása több szempontból az 1945 és 1994 közötti időszakra vonatkozóan. Azóta is sajnálom, hogy nem lett folytatása, bár igencsak megnövekedett a kiadványok száma a rendszerváltást követő évtizedekben. Imre atya: R. I. P.
P. Szilas László SJ Rómában dolgozott. Második rövid római tartózkodásom során egy alkalommal egy asztalnál ebédeltünk. Csendes, egészségi állapotára figyelő, tiszta lelkű ember volt. Derűje, joviális őmaga, figyelmes kedvessége és érdeklődése máig él bennem.
R. I. P.
Requiescat in pace, azaz nyugodjon békében! Ugyanezt jelenti az Isten nyugosztalja! – szófordulat, mely nekem valamiért idegen, még akkor is, ha olykor használom. A műveltető képző (-tat, -tet) formálódik meg benne: Isten nyugtassa (meg)! A tartalma világos: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned, Istenünk meg nem nyugszik.” (Szt. Ágoston)
E végső és örök megnyugvás csakugyan földi életünk végeztével jön el a színről színre látás által, a szembesülés által, a ránk tapadt szeretetlenségek „lepattintgatása” által, közben és követően.
Van a tarsolyomban még egy olyan rövidítés, melyet Hajdúnánás temetőjének öreg sírjain olvastam vagy harminc éve: ABFRA. A rövidítés feloldása: „A boldog feltámadás reménye alapján”. Régi, mert nyelvhasználata az. Ma nem használnánk itt az alapján kitételt. Reménye alapján helyett a reményében szót alkalmaznánk. Akkor is csak utalás volna arra nézve, hogy ti. a boldog feltámadás reményében búcsúzunk, temettük el...
Visszatérve a két hosszú élettel megáldott szerzetes pap elhunytára, akaratlanul is egyik testvér megjegyzése cseng vissza a fülembe, aki az idősek végső távozását tapasztalva némi nehezteléssel a hangjában megjegyezte: „Már ezek az öregek se a régiek!”  Annyira találónak tartották megjegyzését rendtársai, hogy utóbb sokáig sokan idézték.