Mickey webnaplója

Egy napja várakozom egy lektorálandó szövegre. Elhatároztam, hogy várakozás helyett megírom a mai posztot, hiszen úgyis sorra kerül előbb-utóbb. Ám adódik, hogy az embernek semmiféle épkézláb gondolata nem támad. Ilyenkor segíthet, hogy előkapsz egy szótárt és felütöd. Ahová esik a tekinteted, arról hozol össze egy penzumot. Az én tekintetem a materializmus szóra esett, s elhatároztam, hogy nem írok róla. Nekem teljesen üres és értelmetlen a kategória. Majd tovább lapoztam … és még tovább. Azután befejeztem a keresgélést. Csaknem elnevettem magam, mert NP jezsuita vicce suhant át agyamon, mely így szól: Árpád apánk és kísérete éppen „honfoglal”. Elérkeznek egy alföldi helyre, ahol rengeteg kecske legel. Megszólal a honalapító: Legyen az itt megépítendő településnek a neve Kecskemét. Továbblovagolnak, és elérkeznek egy hegyes-dombos vidékre, ahol még több kecske legel. Megint megszólal Árpád. Urak, itt még több kecske legel, legyen hát az itt építendő város neve Balassagyarmat. Nos, ha már nem írok a szótárban feltalált fogalmak egyikéről se, legyen a mai témám a készségek.
A pszichológusok életem végéig sorolnák a példákat, melyik híres ember miféle készségéről tett tanúbizonyságot. Én nem vagyok pszichológus, ám néhány benyomásomat szívesen megosztom Veletek.
Nincs értelme rangsorolni a képességeket. Nem is teszem. Mondok rá eseteket, és kész. Itt van pl. Móra Ferenc. Nem foglalkozott az publicisztikával, ám úgy esett, hogy a szegedi lapok egyikének a munkatársa valamilyen oknál fogva nem tudta megírni az egyik temetésen elhangzott szónoklatot. A lényeg, hogy Móra fülébe jutott a dolog, és igen elcsodálkozott rajta. Egyben felajánlotta a szerkesztőségnek, hogy megírja ő, hiszen jelen volt a temetésen. Az egész beszéd a fejében volt. Megírta. Így indult el az újságírói pályán.
Mozart egyszer a milánói dómban hallgatott egy kb. háromnegyed órás kórusművet, mely nyolc-tíz szólamban hömpölygött. Megtetszett neki, és hogy el ne felejtse, hazaérve leírta magának az egészet. Emlékezetem szerint a Don Giovanni nyitánya a következőképpen született. Mozart nem kívánt felkelni ágyából a prágai bemutató napjának reggelén. A zenekar szólamainak tagjai elzarándokoltak hát a mesterhez, hogy írásra bírják, hiszen este előadás, és fogalmuk sincs, mit kellene játszaniuk. Mozart kért még puncsot, megrázta magát, és leírta az első hegedűs szólamát. Az elrohant vele, következett a másodhegedű, a brácsaszólam és sorba valamennyi. A fejében együtt állt a partitúra, csak ki kellett másolnia onnan.
Michelangelo a carrarai márványtömbbe belelátta a kész szobrot. Nem kevés fáradsággal a felesleget levéste róla, s maradt a kész remekmű.
Egyik kolleginám, ha egyszer-kétszer elolvasott egy verset, többé soha nem felejtette el. Rácsodálkoztam képességére, mert én pocsék nehezen jegyeztem meg a kötött szöveget. Aztán rájöttem: különös csak rá jellemző képességről van itt szó. Ugyanis én meg a dallamokkal vagyok így. Becslésem szerint kb. 5000 dallam motoszkál a fejemben. Ezeket nem tanultam, hanem rám ragadtak, mint bogáncs a szamárra. Levakarhatatlanul. Nem tettem értük semmit, csak megtetszettek, és befogadtam őket minden erőfeszítés nélkül.
A készségek adományok. A kitűnőek is és a lappangók is azok. Ám sose lesz zenevirtuóz a született botfülűből, legfeljebb átlagos zenész.
A készségeket másképpen talentumoknak is hívjuk. Róluk mondja a Mester, hogy nem elásni, hanem kamatoztatni kell őket. A készségek sokfélék, felsorolásuk is meghaladná a poszt kereteit. Mi értelme is volna, hiszen mindenki tudja, miféle kategória ez. Zárásképpen inkább elmesélem, hogy iskolás korunkban apánk érdekeltté kívánt tenni bennünket a jó jegyek szerzésében, ezért felajánlotta, hogy minden ötösért ad nekünk egy-egy forintot. A családunkban mindenkinek jó hallása volt. Ezért sorra hoztuk az ének ötösöket. Apánk nem kívánt koldusbotra jutni, ezért megállapodásunkat egyoldalúan ekképpen módosította: „Ének ötös nem ötös, és punktum.”
Nem kizárt, hogy más családokban pl. a „testnevelés ötös nem ötös” szabályozót kell alkalmazni.