Mickey webnaplója

A valóság egy, de részekből áll. A megosztás és az egységre törekvés párhuzamosan jelentkezik a világban. 
Emlékszem regnumi püspökünk ama megnyilvánulására, miszerint ő minden pártba be szeretne lépni, mert mindegyikben talál pozitív értéket. Érvelését igaznak fogadom el. Minden párt elveiben vannak pozitív értékek. Más kérdés, hogy ezek az elvek az esetek jelentős részében elválnak a gyakorlattól, hogy ne mondjam, csorbulnak.
Így van ez a vallásokkal is. Gandhi szerint a „vasárnapi keresztények” tartják vissza attól, hogy a Krisztus követőjévé legyen. A keresztények vasárnap misére mennek, istentiszteleten vesznek részt, de a hétköznapokban mintha mindaz az értékes tanítás leperegne róluk, amelyet az Isten napján magukba szívtak.
Nem szabad elfelejtkezni az izmusokról sem: Minden izmus szakadást jelent. Ha a művészettörténeten végigtekintünk, se szeri, se száma az izmusoknak. A manierizmustól a dadáig, a klasszicizmustól a futurizmusig, a realizmustól az op-artig, a pop-arttól a szürrealizmusig, az impresszionizmustól az expresszionizmusig, a fauves-tól a pointilizmusig, az absztrakttól a szocialista realista művészekig tart a sor. A legnagyobb felületek ábrázolását felmutató egyiptomi művektől az absztraktig alig felsorolhatók a kizárólagosságra törekvő mozgalmak, mozgalmárok, művek.
A mai könnyűzenei műfajnak százon felüli stílusa létezik, a pszichológiai iskolák egymással sokszor nem állnak szóba, az oktatási módszerek követői nem adnak át mindenki által etalonnak elismert tudást...
Az ördög a részletekben van – tartja a közmondás.
A szakosodás nem rossz, sőt, de nem árt, ha belesimul az egy valóság testébe, és nem kívánja összezagyválni a korábbi ismereteket.
Az új felismerések hozhatnak értékesebb életviteli adalékokat, de nem mindig, és nem mindenkinek hasznosak.
Az én életem egyik nagy csalódása az MBT-cipő. Akinek rossz a tartása, annak hihetőleg használ az egyenes járást kikényszerítő hintalótalpú lábbeli. Én csak azt éreztem, hogy mivel a flaszteren nincs homok, ezért a cipőtalpamba építenek egy kiló homokot, és ezzel a kolonccal vagyok kénytelen közlekedni, hogy a sivatagban érezhessem magamat.           
Mostanában többször piszkáltak annak az érdekében, hogy vegyek részt a nordic walkingnak nevezett divatban. Ez lényegében arról szól, hogy ne csak a lábammal sétáljak, hanem a kezemmel is, amennyiben egy erre a célra gyártott bottal piszkálom magam mellett a talajt.
Tévedés ne essék, senkit se akarok lebeszélni arról, hogy ezután kézzel-lábbal sétáljon, csak azt szeretném megjegyezni, hogy a jó Isten kitalálhatott volna egy 11. parancsolatot is, miszerint sétálni csak bottal szabad, mert az emberi gyaloglás tervezésekor a kéz mozgatását szem elől tévesztette.
De hát nem. Nem és nem.
Alkalmasint egészséges a két lábon járva végzett bottalan sétálás is.
Legalábbis eddig az volt. De mi lesz akkor a nordic walking legyártott és legyártásra váró botokkal, azok eladásával.
Kicsit úgy vagyok vele, mint az Egri csillagok egyik epizódjának a legénye. Amikor felolvassa Dobó a levelet, melyben a török megígéri a katonák szabad elvonulását a vár feladása esetére, az egyik szereplő felkiált: Jó nekem a magyar szabadság is!
Jó nekem a szokott sétálás is.
Bot nélkül.
Aki akar, persze botorkáljon.
Nélkülem.