A mai nap a korrektúrázás jegyében telt el. Séta alma, fotózás csak helyben. Egy Aranyfácán dobozos sört ittunk meg ebédhez. Lekaptam, és címet is adtam neki: Elbújt a bal fácán. Maga a kép nem mond sokat. Egyszerre nem lehet mindkét fácánt látni, s ha a jobb fácán bújik el, abban még annyi humor sincs, mint ebben. Mégse akkora durranás, hogy feltegyem a Fb-ra. Inkább folytatva a tegnap fotózottakat, egy csövest tettem fel, aki feltápászkodva a híd alatti nyughelyéről, éppen magához veszi PET-palackja tartalmát. Kutyája belesimul saját alakjába, s maga is alig látszik, hiszen messziről készült a kép, tiszteletben tartva személyiségi jogait. Továbbsétálva még kétszer két sátrat találtam a Duna-parton. Szintén nem vízitúrázók építették meg maguknak lombok takarásában. Egyiket még lefotóztam, elég érdektelen, lehet, hogy nem is tartózkodtak ott a csövesek. Továbbmenve már elő se kaptam a gépet. Jobbra két sátor a husángosban a part közelében, balra egy kiherélt téglabunginak támasztva két canga, egyiken terményes szatyor, a másikon semmi. A bungalóból kinyúlik egy magyarázó koszos kéz. 
Továbbmentem.  
Minap olvasom Báró anyagát, mely arra reagál, hogy a fővárosból ki akarják akolbólintani a hajléktalanokat. Az ő kérdése (költői): Egyetértene-e ezzel az intézkedéssel Ferenc pápa? Válaszoltam rá: Nem.
Valójában az egész világon találhatók a nagyvárosokban (a kisebbekben is, csak kisebb számban) csőlakók. Ez egyfajta életforma. Lecsúszott egzisztenciák.
Egyesek így lázadnak a jogállamiság megkötöttségei ellen, vagy éppen semmiféle kötöttséget el nem tűrő mivoltuk hajtja őket az utcára, a terekre és az aluljárókba, barlangokba, pályaudvarokra és csatornákba. Másokat életük kisiklása, a gazdasági nyavalyák, a válás, az italozás és a drog tesz földönfutóvá, hajléktalanná.
Az indítékok arányáról elképzelésem sincs.
Persze „nincs ez így jól, Virág!” – mondaná Bástya elvtárs.
Magam a kérdéssel csak érintőlegesen találkoztam.
Az egyik fő kérdés: Mit tehet értük a képzetlen ember. Alig valamit. A hajléktalanokkal való foglalkozáshoz különös rátermettség és tapasztalat szükséges. Ismerni kell a túlélésüket meghatározó szükségleteiket. Tekintélyes és segítőkész fellépésre van szükség. Valójában csapatmunka, amelynek egy része étkeztetésből, tisztálkodási lehetőségek megadásából, más részük ruhák biztosításából, szállások kereséséből, stb. áll.    
A másik fő probléma: Akaratuk ellenére nem lehet őket visszavezetni a szokott civilizációs keretek közé.
Korábban is léteztek. A kádári időszakban tilos volt az utcán kódorogni éjjel. A csöveseket munkásszállásokon helyezték el. Tízezrek húzódtak meg ezekben a létesítményekben. A spontán privatizálás alkalmával felszámolták őket, és új gazdáik a munkásszállásokat kicsit feltupírozva és  szállodaként használva remélték gyors meggazdagodásukat. A clochardok pedig nagy számban az utcán találták magukat.
Még megjegyzem, hogy a clochard a francia kisszótárban csavargó jelentésben szerepel.  De lehet vagabund, vagány, csöves, hajléktalan, csatornatöltelék, híd alatt élő, hobó, hippi is közöttük.
Tág értelmű gyűjtőfogalom a csövezés. Csak az tudná pontosan megnevezni, kik is ők, aki maga is közöttük él, mégpedig huzamosabb ideig.   
PS.: visszafelé olvasva, mint ismeretes: kis erek mentén-YX – XY-nét nem keresik ... no comment