Mickey webnaplója

Néha furcsa hangulatban megyek a könyvmegállóba, nincsen semmihez se kedvem: Sejtem azt, hogy mi vár reám itt.
Mármint a könyvmegállóban.
Talán húsz év múlva pozitívabb lesz a kép, de addig folyvást küszködni kell.
A Bródytól plagizált bevezető mondat tartalmát meg kell magyaráznom. Mert mi történt?
Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány nyomtatott valami – no, nem könyv – volt a polcokon. Egy román nyelvű kötet a Securitátéről, egy 2000-ben kiadott statisztika a magyarországi régiók adataival, egy-két fecni, meg könyvmaradék. Ez minden.
De ha már ott jártam, kiürítettem a magammal hozott könyveket. Két komolyabbat, három könnyebbet. Amint elhagytam az üveges szekrényt, két biciklis csöves csapott le a termésre. Kleine Fische gute Fische. Nem vártam meg, amíg értékelik vagy kritizálják a felhozatalt. Próbáltam megérteni, hogy a pénzhez jutás egyik eszközét látják a megpumpolható könyvszekrényben. Éhesek is lehettek akár. Ámbátor, egyikük a lottózóból jött ki előtte, ahová nyilván azért tért be, hátha megüti a nagy zsozsót. A fejéről nem olvastam le a gyorsan jött meggazdagodás örömét.
Fiunk meséli, hogy a közelmúltban a szekrény meglehetősen feltöltött állapotban várta az érdeklődőket. Ám mindenkit megelőzött egy ember kerekes szatyrával, és két kézzel tömte bele válogatás nélkül a könyveket. Amikor más is lapozgatni kívánt, odaszólt, hogy még vinni akar. És még egy marékkal megtetézte a zsákmányt.
Nem kizárt, hogy olvasni se tudott (egyébként meglehet, hogy) derék polgártársunk, mert akkor megértette volna a kitett plakát szövegét, Hozz egy könyvet és vigyél egyet!
Mivel szankcionálni nem lehet a cappcarappot, legfeljebb vitatkozhatunk azon, hogy hogyan értelmezi a közmegegyezésen alapuló cserelehetőséget.
Ma még feltehetően nem tudnánk meggyőzni az illető(ke)t igazunkról, arról, hogy a demokráciában a szabályokat együtt hozzuk, és csak akkor működik, ha a be is tartjuk azt, amiben megállapodtunk.
Egyelőre marad az egyik oldalon a feltöltés, a másik oldalon a kihúzkodás.
Ma még fogadásokat lehetne kötni arra, vajon melyik fél unja meg előbb, avagy ki bírja tovább, a húzkodók vagy a betöltők?
Jut eszembe, szamárságot írtam. Ha a betöltők unják meg hamarabb, akkor azonnal megunják a húzkodók is, hiszen nem lesz mit elorozniuk. Ha viszont a húzkodók hagynak fel erkölcsileg vitatható tevékenységükkel, akkor talán eljutunk oda, ahová Nürnbergben ezelőtt néhány évtizede eljutottak a németek. Hoznak egy könyvet és visznek egy másikat. Igaz, hogy hasonlíthatatlanul erősebb tőkeviszonyok közepette élnek, mint mi.