Aesopus tanmeséje Heltai Gáspár átigazításában 1566-ból. Mivel a történetet mindnyájan ismerjük, könnyű a négyszázötven éves szöveg egykori ízeit, veretes mivoltát kóstolgatni. 

A farkasról meg a bárányról.
Egy valamelly farkas igen szomjas lévén, inni méne a patakra. Midőn ivott volna, alátekinte a dombról a patakon és nagy messze láta ott egy bárányt, hogy innék a patakból. Alásiete ezokáért a bárányhoz, és monda annak: Miért zavarod fel a vizet énnékem? Miért nem hagysz innom?
Monda a nyavalyás bárány: Hogy zavaríthattam volna fel a vizet tenéked, holott ime én itt alant ittam a völgyben, te pedig ott fenn a dombon, ahonnan ide aláfoly a víz?
Monda a farkas: Micsoda? Lám, szembe mersz szállni velem. Miért szidogatsz?
Monda a bárány: Jaj, nem szidlak én, jó farkas uram.
Monda a farkas: Mind te, mind szüleid és minden nemzeted ellenségeim voltanak énnekem. Az apád is ugyanezen bosszúságot művelé rajtam hat holnapokkal ezelőtt.
Monda a bárány: A világon sem voltam akkor.
Monda tovább a farkas: Mindenütt kárt tész, vetésemet sem tarthatom meg miattad, mert mindenütt elrágod.
Felele a bárány: Hogy hogy rághatom el a vetésedet, holott nincsen is fogam.
Megbúsulván a farkas, monda: Pokol érjen okadásoddal. Bezzeg megfüzetsz. És legott megfojtá őt és megevé.
Értelme:
E fabulával mutatá meg a bölcs Esopus e világi dúsoknak és kegyetleneknek hamisságát és kegyetlenségét, hogy azok nem gondolván sem azt Útistennel, sem annak igazságával, a szegény ártatlanokat minden ok nélkül megnyomorítják. Veszett nevét költik az ebnek, csakhogy megölhessék. Vagy megette a hájat az eb vagy nem, de mindenképpen pálcát keresnek neki. Pauper ubique iacet. Vagyis:
A szegény mindenhol az porban hever.
Jaj, e hamisságnak!
Jaj bizony!
Holnap még leírom a Farkas és a kecskegida c. fabulát.