Mickey webnaplója

Lehet, hogy lerágott csontot szopogatok. Hiszen sokkoló olvasni, ahogy Seneca 2000 éve ír a „mai fiatalságról” „bezzeg az én időmben” stílusban. A közelmúltban egy kisebb könyvtárra való könyvet, folyóiratot hoztam lassacskán a templom ablakából: egy felszámolás alatt álló könyvtár nekem tetsző darabjait. Némi meglepetést jelentett, hogy a tudományos-technikai leírásokkal foglalkozó könyvek, pl. modern fényképezőgépek, számítástechnikai újdonságok, mennyire gyors elévülésűek, utóbb olvasva kifejezetten avíttak. Más írások viszont meglepő módon teljesen ellenállnak az idő múlásának. (Pl. Huxley Szép új világ) Tegnap olvastam egy 1967-ben magyarra fordított Böll-hangjátékot. Semmit sem veszített értékéből, mondanivalójából, frissességéből. Általában a klasszikusok máig jól olvashatók, ha nyelvhasználatuk nem kötődik korabeli kifejezésekhez.
Emlékszem: szerkesztő-koromban meglepetéssel olvastam A Szív jezsuita lelkiségi lap korábbi évfolyamaiban megjelent írásokat. Ha a cikkek felét nem is, de harmadrészüket nyugodtan újra le lehetett volna közölni, hiszen aktualitásukból mit sem vesztettek, az olvasókat ugyanúgy megszólították, mint egykor. Mivel már akkor számoltam vele (ami idén bekövetkezett), hogy a lap 100. évfolyamához közeledik, azonnal eszembe ötlött: legalább egy ünnepi antológiát kellene összeállítani az időtálló cikkekből. Egy válogatást, mely méltó módon kifejezi a lap rangját. Akkor olyasfajta választ kaptam a főszerk.-től: Miből? Akkor se tudtam, ma sem tudom megmondani, hogy miből, de ismerve a rend műveit, egy percre se kérdés számomra, hogy ha akarják, belefér és azonnal. Jövőre már késő lesz. Újabb 100 évet várni pedig – minek?
Továbbviszem a cikkek aktualitásának a gondolatát. Még érdekesebb a helyzet az ifjúsági lapok esetében. Egy-egy korosztályt megszólító réteglap alanyai 4-5 évenként kicserélődnek. Ha egy cikk általános érvényű problémát taglal, még könnyebb elképzelni, hogy az újabb korosztályba lépők szinte ugyanazokkal a cikkekkel megkínálhatók. Igazamat támasztja alá, hogy egy-egy olvasókönyv évekig szolgál a belenövő korosztályoknak. A diák továbblép, a könyv marad. Újabb diákok ismerkednek meg A kóró és a kismadár c. mesével, A cinege cipőjével, Tóth Antallal és a nagy F-fel, stb.
Zárógondolatom ezek után az, hogy a könyvmegállók értékes köteteit egyelőre el-elorozzák, akik nem fogták fel, vagy képtelenek rá, hogy tiszteletben tartsák az „intézmény” célját. Áthidaló megoldásként adódik, hogy önmagukban sok értéket nem képviselő, mégis tartalmas olvasnivalókat hordozó folyóiratokkal pótolják az ellopkodott könyvállományt. Miért? Mert a könyvmegálló alapcélja: az (utazásuk közben) olvasni vágyó publikumot segítsék, hogy idejüket hasznosan töltsék el. Erre pedig a Rakéta újság régi számai, mindenféle irodalmi lap remittenda példányai tökéletesen megfelelnek. Eljön az az idő, amikor jobb körülmények között élő honfitársaink elfogadják: Egy kötetet kiveszünk, egy másikat belerakunk.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 38-hoz. Intermezzó. József története megszakad. A Szent író egy fejezet erejéig figyelmét Júdára fordítja, aki elköltözik a nagycsaládtól. Kánaánita nőt vesz feleségül, akitől három fia született. Er, Onan, Sela. Támár lesz Er felesége. Er utód nélkül hunyt el. A levirátus miatt Onanhoz adták Támárt, de Onan valahányszor maszturbált, mielőtt Támárral egyesült volna. (figyu, innen az önkielégítés másik neve: onanizálás, ha általában más indítékból történik is.) Támár messzire távozik, s nem vár Selára. Csellel Júdának adja magát, mintha kéjnő lenne. Gyereket fogan tőle, s ikreket szül: Perecet és Szeráchot. Megjelenik körükben, s bizonyítja, hogy apósától, Júdától vannak az ikrek. Így nem kövezik halálra.
Közöm. Élet és magány. Élet és halál. Élet és túlélés. Élet és az élet tagadása. Élet és korok szokásai. Elgondolkozom rajta, hogy az élethez hányféleképpen lehet közelíteni, hogyan alakult ez saját életemben, jó volt-e minden vonatkozásában, ma másképp lépnék-e néhány epizódját illetően? Meglehet. Az élet a legértékesebb. Kerül, amibe kerül.