Mickey webnaplója

Tegnap a minimal artról írva túlságosan szűk keretek között tárgyaltam a témáról. Ezért röviden ma is belefutok, hogy egy kicsit távolabbról nézzek rá. Kb. 10 évvel ezelőtt írtam a dolgok „kihipózásá”-ról. Olyasvalamit írtam, hogy lehet, hogy egy kihipózott sütemény fehérebb, de ehetetlen. A dolgok, alkotások eszmeiségüktől, mondanivalójuktól, alkotójuk szellemiségétől megfosztva jellegtelenné válnak. Egyszer egy újságcikket érdekességeitől megfosztottam, mert csúsztatásokat tartalmazott. A szerkesztő megmorgott érte mondán: „Kiherélted a cikkemet”. Ha indokolatlan a kiherélés, ha öncélú a hipózás, akkor a cikk megjelentetése fölösleges, a vicc poénját veszti, a műalkotás erőtlen és semmitmondóvá aljasul. Ha a kétnemű élővilágot megfosztom a nemiségétől (gender-elmélet), akkor szó szerint „kiheréltem”. Nem lehet egy viccet kihipózni büntetlenül. Ha azt mondom, hogy Arisztid és Tasziló sétálnak az utcán (igen ebben a sorrendben. Először jön Arisztid és csak utána Tasziló. Cserélhetetlen a sorrend, miként azt se mondhatom, hogy Pan és Stan). Tehát az előbbi A és T-vicc nihillé válik, ha kimarad a két karakter. Nem vicc az, ha azt mondom: Egy ember és egy ember sétált az utcán. Egyik ember azt mondja az egyik embernek: Miért eszel az utca egyik oldalán? Mert a fogorvosom azt mondta, hogy egyelőre az egyik oldalon egyek. Ez nem vicc, ez semmi. Ez nekem a minimalista művészet, a minimal art. Zárójelben. Minden -izmus csonka. Kizár mindent, ami nem ő. Gondoljunk csak a kubizmusra, a manierizmusra, az expresszionizmusra, a pointilizmusra stb. Mindenki stupid, aki mást akar. Nos, nekem ilyen ez a minimal art is. Affektál. Azt akarja bemesélni, hogy a végtelenségig lecsupaszított formák embernek valók. Nem fogadom el. Az embernek a belülről feltörő zsenialitás való, ami a legritkább esetben hajaz a minimalizmusra. Az alkotás az emberre hasonlítson, ne a semmire.        
Lábjegyzet. Közöm a Ter 41-hez. A bonyodalom folytatódik. Immár a fáraó álmodik hét kövér és hét sovány tehénről, hét kövér kalászról és hét girhes kalászról. Csak József tudja megfejteni, bár joggal hárít, mondván: „Én nem tudok semmit, de Isten kinyilvánítja a jó hírt a fáraónak.” A jó hír pedig előrelátás a következő 14 évre. A hét bő esztendőre és az azt követő hét szűk esztendőre. A fáraót elbűvölte József Istenben élése s tudása. Saját pecsétgyűrűjét az ő ujjára húzza, és második ember lesz József Egyiptomban. Teljhatalmat kap az intézkedésre. Hatalmas hombárokat építtet, amelyekbe először számolva, utóbb már számolatlanul hordják a hét bő esztendő termését. Utóbb pedig az egész Mediterraneum Egyiptomba jár gabonát vásárolni, mert messze vidéken nem terem egy szál se, így „nyomasztóvá vált az éhínség”.
Közöm. Ma hajnalban legalább kétfélét álmodtam. Az egyik intim, nem írom ide, hogy miért. Felébredve tapasztaltam, hogy szép-szép, de nem igaz. A másikat rá néhány percre álmodtam: Tartalma tragikus volt, ezt se részletezem, hogy miért, de mivel fél napja nem erősítette meg senki a halálhírt, biztosra vehetem, hogy az se volt igaz. Lám, nemcsak József, én se tudok semmit. Olykor Isten ad egy-egy olyan karizmát nekünk, melyek nem következnek természetünkből. Minimum annyival tartozunk ezek használatakor, hogy időről időre kinyilvánítsuk: Nem a mi értelmességünk, ügyességünk, helyzetfelismerő-képességünk, hanem isten ajándéka. József immár többedszer hívja fel rá a figyelmet: Isten, aki kinyilvánítja… De vajon nem ezt teszi az égre mutató eredményes focista? Felér egy hitvallással. Az én mutatóujjam is felfelé mutogat, amikor közlöm olvasóimmal: Jobban írok, mint ahogyan tudok.