Ma megidézek egy mesét, amelyet kb. II. osztályos korunkban olvastunk. Kicsit hosszú, de nem baj. Ennyi nosztalgiázás belefér, egyébként is célom van vele.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.
- Kis kóró, ringass engemet!
- Nem ringatom biz én senki kis madarát!
A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.
- Kecske, rágd el a kórót!
Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat. Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.
- Farkas, edd meg a kecskét!
Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.
- Falu, kergesd el a farkast!
Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.
- Tűz, égesd meg a falut!
Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.
- Víz, oltsd el a tüzet!
Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.
- Bika, idd fel a vizet!
Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.
- Furkó, üsd agyon a bikát!
Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.
- Féreg, fúrd ki a furkót!
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.
- Kakas, kapd fel a férget!
Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.
Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Lábjegyet a Kiv 7-hez. A történet fordulatokban bővelkedő, és a valóság komoly. Mózes 80, Áron 83 éves, amikor megállnak a fáraó szőnyege szélén azzal, hogy engedje el országából az általa kizsákmányolt izraelitákat. De a fáraó „megkeményítette a szívét” és nem engedte el őket. Ekkor elindult a 10 csapás, 10 félelmetes természeti tünemény, mely egyre inkább szorongatta az egyiptomiakat. A csapások keménysége fokozatosan nőtt. Mielőtt sort kerítettek volna rá, Mózes próbálkozott. Áron ledobta a botját a fáraó előtt, s az nyomban kígyóvá változott. A fáraó mágusai mind ledobták botjaikat, s azok is kígyókká lettek. De Áron botja felfalta amazok botjait. A fáraó mégse hajlott arra, hogy elengedje Mózes népét. Ekkor első csapásként a Nílusba vetett bot Egyiptom minden vizét vérré változtatta. Tíz napig döglött halak bűze terjengett az országban. A mágusok is meg tudták csinálni a víz vérré változtatását. Így a fáraó nem engedett. A második csapásként Egyiptomot békák lepték el. Békák a dagasztó teknőben, a fáraó ágyában, rámásztak mindenkire. Mondanom se kell, a fáraót nem hatotta meg a békák jelenléte, többet ért neki a zsidók rabszolgamunkája. Így hát ezúttal sem engedte el a zsidókat.
Közöm. Nemde ma is így van ez? A kizsákmányolókat nem hatja meg a szakszervezet, sem a sztrájk, de még a tüntetések se. Ellenállnak körömszakadtáig az állami előírásoknak, bírói döntéseknek is. Az éri meg nekik, ha minden marad a régiben, a nemzetek marék rizsért húzzák az igát, s gondoskodnak saját egészségügyi ellátásukról is. Van ilyen. Nekem mégis egy mese jutott eszembe erről a folytonos ellenkezésről. A II.-os olvasókönyvünkben szerepelt Arany László meséje.
2014.04.24. 07:16 emmausz
A kóró és a kis madár
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr226079009
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek