Mickey webnaplója

Ma megidézek egy mesét, amelyet kb. II. osztályos korunkban olvastunk. Kicsit hosszú, de nem baj. Ennyi nosztalgiázás belefér, egyébként is célom van vele.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.
- Kis kóró, ringass engemet!
- Nem ringatom biz én senki kis madarát!
A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.
- Kecske, rágd el a kórót!
Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat. Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.
- Farkas, edd meg a kecskét!
Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.
- Falu, kergesd el a farkast!
Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.
- Tűz, égesd meg a falut!
Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.
- Víz, oltsd el a tüzet!
Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.
- Bika, idd fel a vizet!
Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.
- Furkó, üsd agyon a bikát!
Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.
- Féreg, fúrd ki a furkót!
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.
- Kakas, kapd fel a férget!
Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.
Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Lábjegyet a Kiv 7-hez. A történet fordulatokban bővelkedő, és a valóság komoly. Mózes 80, Áron 83 éves, amikor megállnak a fáraó szőnyege szélén azzal, hogy engedje el országából az általa kizsákmányolt izraelitákat. De a fáraó „megkeményítette a szívét” és nem engedte el őket. Ekkor elindult a 10 csapás, 10 félelmetes természeti tünemény, mely egyre inkább szorongatta az egyiptomiakat. A csapások keménysége fokozatosan nőtt. Mielőtt sort kerítettek volna rá, Mózes próbálkozott. Áron ledobta a botját a fáraó előtt, s az nyomban kígyóvá változott. A fáraó mágusai mind ledobták botjaikat, s azok is kígyókká lettek. De Áron botja felfalta amazok botjait. A fáraó mégse hajlott arra, hogy elengedje Mózes népét. Ekkor első csapásként a Nílusba vetett bot Egyiptom minden vizét vérré változtatta. Tíz napig döglött halak bűze terjengett az országban. A mágusok is meg tudták csinálni a víz vérré változtatását. Így a fáraó nem engedett. A második csapásként Egyiptomot békák lepték el. Békák a dagasztó teknőben, a fáraó ágyában, rámásztak mindenkire. Mondanom se kell, a fáraót nem hatotta meg a békák jelenléte, többet ért neki a zsidók rabszolgamunkája.  Így hát ezúttal sem engedte el a zsidókat.
Közöm. Nemde ma is így van ez? A kizsákmányolókat nem hatja meg a szakszervezet, sem a sztrájk, de még a tüntetések se. Ellenállnak körömszakadtáig az állami előírásoknak, bírói döntéseknek is. Az éri meg nekik, ha minden marad a régiben, a nemzetek marék rizsért húzzák az igát, s gondoskodnak saját egészségügyi ellátásukról is. Van ilyen. Nekem mégis egy mese jutott eszembe erről a folytonos ellenkezésről. A II.-os olvasókönyvünkben szerepelt Arany László meséje.