A rendetlen ragaszkodás mint olyan erkölcsi kategória. Arról szól, hogy szokásokat veszünk fel, melyek életvezetésünkhöz nem, vagy csak érintőlegesen tartoznak. Rendetlenül ragaszkodhatunk a mindennapi jégkrémhez, a mindennapi csokoládékockához, a mindennapi kakaóhoz, a mindennapi sörhöz, a mindennapi negróhoz, bizonyos tévéadások kihagyhatatlan megnézéséhez, a számítógép előtt való üldögéléshez, az interneten való csaknem folyamatos szörfözéshez, a túlságos falatozásokhoz, bármihez, ami nem, vagy nem okvetlenül tartozik hozzá fejlődésünkhöz, előrehaladásunkhoz. Ezek helyett kell(ene) személyiségünknek megfelelő elfoglaltságokat találni, továbbá annyira használni a világ javait, amelyek és amennyiben előmozdítják mindazt, amire teremtve vagyunk. (Ez a kategória Loyolai Szt. Ignácé).
Nekünk nagy élményt jelent pl., hogy viszonylag elérhető távolságra lakik megházasodott fiunk családostul. Ám életvitelük önálló volta miatt nem tanácsos azon ácsingózni, hogy mikor jönnek, és addig miért nem, stb., stb. Ha ránk vonatkozik az, hogy a világ értékeiből (a rokoni kapcsolati tőke is ilyen) csak annyit illik felhasználni, amennyi előrehaladásunkat előmozdítja, akkor rájuk is igaz. Így hát olykor örülünk egymásnak, s olykor türelemmel várunk a következő találkozásra. A kapcsolattartásnak, de a felnőttként való leszakadásnak, önálló életvitelnek is megvan a maga jogosultsága. A kettő egyensúlyáról kellő odafigyeléssel kell gondoskodni.
Mindig örülünk, ha jönnek, és tudomásul vesszük, ha éppen önálló életükön dolgoznak otthon önálló családként, vagy a korosztályuk körében építgetik az emberi kapcsolatokat.
Mostanában beállni látszik a találkozások és egyedüllétek gyakorisága, mely persze a kölcsönös egymásrautaltság/önállóság függvényében dinamikusan változik.
Lábjegyzet a Kiv 9-hez. A lényeget lásd, ne a következetlenséget. Ez áll a Biblia egészére. A szelleme abszolút igaz. Az egyes könyvek írói koruk színvonalán adják elő mondandójukat.
Itt ez se enged, az se hagyja. Mózes felkeresi a fáraót azzal fenyegetve, hogy dögvész viszi el állatállományát, ha nem engedi elvonulásukat. Jött a veszedelem, s az egyiptomiak minden állata elpusztult. Csak a Gósen földjén tartott izraeliták állatai nem. A fáraó megátalkodott, és nem bocsátotta el a népet. Jött a következő, immár 6. csapás. A hamut feldobta Mózes a fáraó előtt, s a hulló portól minden egyiptomi kelevényes lett. A varázslók ezúttal „beteget jelentettek”. A fáraó ismét megkeményítette szívét. Ezért két nap múlva a 7. csapás is bekövetkezett. Jelezte a fáraónak Mózes, hogy makacskodása miatt hatalmas jégeső veri el Egyiptom földjét. Felhívta a figyelmet arra is, ha a rabszolgák és az állatok a szabad ég alatt tanyáznak, menthetetlenül elpusztulnak a jégtől. Így is lett. A történetíró mintha megfeledkeznék róla, hogy egy hét se telt el azóta, hogy a dögvész minden állatot elhullajtott. Írtam, hogy a lényegre figyeljünk! Lehet, hogy a csapások között nagy idők teltek el, lehet, hogy hamar pótolták az állatokat újakkal. Látszólag mégis fennáll az összeférhetetlenség. Mindenesetre újra ígér a fáraó, és ismét nem teljesíti ígéretét. 
Közöm. Nemde ez a huzavona folyik napjaink politikájában is? A lényeget kerülik, mint macska a forró kását, s diplomatikusan körülírják a dolgokat. Aztán másképpen értelmezik a leírt egyezményeket. Gondolhatunk a parlamenti választásokra is. Miket ígérnek a pártok, s mivé lesznek azután, hogy hatalomra kerülnek. Gondolhatunk a jogászokra, akik képmutató és hazug módon csűrik-csavarják a paragrafusok értelmét. Avagy vesztett-e már pert nagy vagyonnal rendelkező ember? De gondolhatunk a tömegtájékoztatásra, a médiára. Ugyanúgy hatalmi érdekeket szolgálnak. A mai hatalmas erőfölényt felmutató birodalmak sem különbek az ókoriaknál. De ha buknak, akkor létükkel fizetnek galádságukért. Tudjuk, hogy Egyiptommal is ez történt. A választott nép szabadul. Csak még addig történt egy s más.