Mickey webnaplója

Ma nem igazán érek rá, hogy új bejegyzéssel rukkoljak elő. De a figyelmes olvasó tapasztalhatta, hogy tegnap két poszt született kicsit előre látva a mai fejleményeket. Ám a Fotózás Murphy-törvényeihez nem készült lábjegyzet az Ószövetség soron következő részéhez, ezt most pótolom. Tehát
Lábjegyzet a Szám 12-höz. Adva Mózes kusita feleségével, s adva Áron Mirjammal. Utóbbiak úgy látják, (úgy is van), hogy az Úr kivételezik Mózessel, amennyiben személyesen szól hozzá, nem pedig csak látomásokban, álomképekben, mint az egyéb prófétákhoz. Ezt szemére hányják Mózesnek, aki alázattal hallgatja. Az Úr azonban zokon veszi. Odaparancsolja a megnyilatkozás sátrához hármukat, s rövid szózat után leprássá teszi Mirjamot. Áron Mózeshez fordul, Mózes pedig az Úrhoz, aki hajlik a bocsánatra. Hét napig azonban a táboron kívül kell Mirjamnak tisztulni. Ezt követően tiszta lesz. A tábor pedig felkerekedik és útnak indul Hacerotból Paran pusztája felé. Közöm. Amint az ember a saját gyermekéhez, az Úr is olyan az emberhez. Igazságos, de irgalmas is, érzelmei vannak és hosszan tűrő. Minden embernek azonos a méltósága, de életének az Úr terveit kell megvalósítania, ezért mindenki saját entitásának megfelelő kegyelmeket, karizmákat, tehetségeket, képességeket, hajlamokat stb. kap. Ezeket felismerve kell kamatoztatnia őket. Nincs értelme, s kifejezetten a gyengeség jele (bűn) azon ácsingózni, hogy bezzeg XY miféle jó tulajdonságok, képességek birtokában van. A magyar közmondás jól lefedi az előzőeket: Mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki. Illetve: Mindenki a maga háza előtt söpörjön. „Bizony, így vagyon.” – tenné hozzá Károli Gáspár.