Mickey webnaplója

Két névsorba akadtam internet-falás közben. Az egyik, ki mindenkinek van a tulajdonában olyan kép, amely Deske alkotása. Zömmel fotók és festmények, de kollázsok, hidegtűs és egyéb technikákkal készült képek is. Tekintélyes a lista, meglehetősen sok név cseng ismerősen közülük. Nem olyan esetleges, mint egy telefonkönyv – van benne rendszer, tendencia.
A másik még sokkal hatalmasabb merítés. A youtube-on kerestem zenét. Jelentem, van rajta. Bőségben. Valamiért Demis Roussos Goodbye My Love, Goodbye érdekelt. Hanem aztán nem volt megállás. Olyan a youtube, mint a spagetti. Az ember kezdi feltekerni, és nincs se vége, se hossza. Olyan is, mint az elgurított hógolyó, amely lavinává duzzad. Kezdem Demisszel, beugrik a Baccara, a Boney M., az ABBA. Itt ABBAhagyom, bár a spulni csaknem végtelen. Mi tagadás, jókat kortyintgattam a retrókból.
De ha már névsorok. Szeretnék a reményeim szerinti oszlopban lenni a végső névsorolvasáskor.
Elég sok időm maradt azon gondolkozni, hogy mivel töltsem hétköznapjaimat. Segített, hogy tegnap egy rádióelőadásban Pál Feri emlegetett többféle történetet. Többek között azt, amelyben egy halálra készülő embert kérdezett valaki, mit sajnál itthagyni. Az ember elgondolkozva mondta: Ha sajnál valamit, az az, hogy nem fordult teljes emberségével és minduntalan felebarátai felé. Minden kihagyott találkozás, minden elmulasztott segítség pótolhatatlan, mert az idő egyirányú utca. A gondolatát magaménak érzem. Hol vannak a felebarátaim? Van-e igény atomizált világunkban arra, hogy nyissunk társainkra? Délután átjöttek a szomszédban lakó Elviék együtt.
Elég volt megpendíteni a témát. Jó szívvel veszik, ha Levikét reggelenként elviszem egy kicsit csatangolni. Miért is ne? Holnap kezdem. A közeli játszótérre megyünk. Egyikünk hintázni fog, és az az egyikünk nem én leszek.
Összefoglaló az MTörv 8-hoz. Ide írom, hogy megragadok minden alkalmat, hogy bemutassam, az Újszövetség az Ószövetségre épül. Ebben a fejezetben ez áll: „Nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából jön.” Erre hivatkozik Krisztus, amikor a pusztában megkísérti az ördög. (Írva van...) És csakugyan. A mannáról van írva. Azért arról, mert az ember sose találkozott ezzel az étellel. Istentől kapta, hogy életben maradjon. Felsorolja a fejezet, hogy mi vár a honfoglalókra, ha hűségesek maradnak az Úrral kötött szövetséghez. Lesz ott búza, árpa, szőlő, olaj, gránátalma, füge, méz, de vas- és rézérc is. Arany, amennyi kell. De „nehogy azt gondold: saját erőmből teremtettem ezt a jólétet... Ha teljesen megfeledkeztek az Úrról, és más istenekhez szegődtök,... egytől egyig elpusztultok.” Közöm. Hogy is vagyunk mi individualista felfogásunkkal? Egyedül a politikusok dolgoznak önzetlenül a közjó előmozdításáért? Egyedül a polgármestereket illeti az elismerés? Magamtól kaptam tehetségeimet? Magam erejéből értem el kimagasló sikereket? Mid van, amit nem kaptál? (1Kor 4,7) – veti fel Szent Pál? Semmim. Még saját létem se. H. Boulad SJ írja: 1. lépcső: Eszem, jól lakom. 2. lépcső: Eszem, jól lakom, és megköszönöm annak, aki lehetővé tette, hogy ehessem. 3. lépcső: Eszem, jól lakom, megköszönöm annak, akitől mindent kaptam, hálás vagyok neki érte és kifejezem iránta érzett szeretetemet.
Vannak-e lépcsőink?
Elég-e egyszer kifejezni kapott tehetségeimért a hálámat azzal, hogy „megmondtam már, és nem vontam vissza”.