Mickey webnaplója

Közhely, hogy nyáron gyakorta zuhog a zápor, zúdul a víz. Vagy négy éve is ezt tette, amikor alkalmi nyaralónkból Tapolcára igyekeztünk kocsival. Zuhogott az út első harmadában, s a vége felé is. Ágoston unoka velünk tartott. Felkiáltottam: „Már megint kezdi.” Ő meg nagyokat kacagott rajta. Elmondtam, hogy egy bohózatból van az idézet. A tegnap elhunyt Bajor Imre (RIP) egy jelenetben attól lesz ideges, hogy egy látszatra mániákus ember újra kezdi a fixa ideáját. Bajor mondogatta: „Már megint kezdi”, s kétségbeesetten forgatta hozzá a szemét. Igen. Tegnapi hír, hogy BI meghalt (hozzám képest fiatalon).
A „már megint kezdi” tegnap – mint írtam – megvalósult, és jó esélyünk van rá, hogy a reggeli csendesebb esőt egy délutáni is követni fogja. A tegnapiról fotósorozatot készítettem (Fb-ra tettem), ma pedig egy másikat, ugyanis egy tőlünk két saroknyira magasodó, 60 cm törzsátmérőjű nyárfát „kitermelt” a tegnapi vihar, úgy hogy immár nem magasodik szokott helyén.
Rögtön eszembe jutott az engem ért kár, amikor egy elbitangolt ló az országúton elfuserálta Wartburgom elejét, el a volánját, még szerencse, hogy ott volt az a kormánykerék, hiányában alighanem a hasamba patázott volna az őrült állat. Engem azért ért kár, merthogy a lóra nem kötött gazdája biztosítást. Úgy vélem, az út menti fákra sincs biztosítás kötve. Csak a véletlenen múlt, hogy nem parkolt alatta éppen autó, nem haladt el alatta ember. A fa végigvágódott keresztben az úttesten, magával rántva egy villanyoszlopot áramostul. Ma délelőtt óta felfűrészelve és félrekotorva várják a rönkök, hogy a kertészet elszállítsa őket.
* * *
Leviről tegnap nem írtam meg, hogy mit mívelt velem a lépcsőházban. Bejövünk az elektromos zár oldása után. Én figyelmemet arra fordítottam, hogy el ne mulasszam sarumat alaposan megtörölgetni a lábtörlőn, mert unokánk háklis a lábbelik tisztaságára, s aki mulaszt, azt a legerélyesebben visszaparancsolja lábat törölni. Mentem volna tovább, de megállít a szentem-lelkem. „Nagypapa, nem fáj a hátad?” – kérdezte, és leste válaszomat. „Nem fáj” – válaszoltam. Mire nyújtja a kezét, hogy akkor emeljem föl. Megtettem.
A történet úgy indul, hogy apja egy nyári vihar során a badacsonyi nyaralóhoz érve azt látja, hogy az útra döntötte a fél barackfát a helyi vihar. Megmérgelődött a mi fiunk, és elvitte a fél fát a kocsi útjából. Utóbb kezdett fájni a gerince. Méltán.
Tőle szokta Levi megkérdezni: Apa, nem fáj a hátad? S ha „nem” a válasz, akkor folytatja: Vegyél föl!
* * *
Ma kézbe kaptam Domi unokát, aki csaknem négy kiló. Igen békés lélek (és test). Kitartóan szunyókált karjaimban. 
* * *
Meglepetés. Két napja egyedül rostokolok idehaza. Reggel, délben és este. Na nem egészen, mindenesetre feleség nélkül. Amikor hangosabban szól a zene, zavar keletkezik bennem. Nem hallatszik túlságosan a nappaliba, ahol Tücsi nézi a tévét? DE HÁT NEM NÉZI SENKI! Olykor pedig azon kapom magamat, hogy „viselkedem”. Ez pedig tipikus jele a „nem vagyok egyedül” érzésnek, azaz annak, hogy létem függő viszony. DE HÁT MAGAMON KÍVÜL NINCS ITT SENKI! EGYEDÜL A JÓ ISTEN, MERT Ő MINDENÜTT JELEN VAN!
Összefoglaló az MTörv 10-hez. Új kőtáblákat, hozzájuk akácfa-ládát készít Mózes. Felmegy 40 napra a hegyre. Az Úr újra ráírja a táblákra a tíz parancsolatot. Arra inti népét, hogy „ne legyenek keménynyakúak”. Az Urat nem lehet ajándékokkal megvesztegetni, ő igazságot szolgáltat az özvegynek, szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki. Így szól: „Ti is szeressétek az idegent! Mert Egyiptom földjén magatok is idegenek voltatok (ahova 70 fővel érkeztek atyáitok és ma annyian vagytok, mint égen a csillag).” Közöm. Igazán csak egy kérdés foglalkoztat: az idegenek szeretete. Nem volna egyetlen háború sem, ha az idegenszeretet parancsa érvényesülne. A támadók mit válaszolnak az Úr parancsára? Szeretik-e szomszédjaikat? Mi körbenyírt ország lévén hogyan állunk ezzel? Keressük a megbékélés módozatait? Jól keressük?  (Kiemelések tőlem.)