Mickey webnaplója

Naponta mögé (elé) ülök, mert eszem, mert iszom, mert olvasok, mert társalkodunk a fehérasztal mellett.
Asztal az atomfizikusok szerint nincs is, mert az csak a hatalmas űrök közt lebegő alig valamik, erőterek és energiák csomósodási pontjainak az összessége. Állításukat leginkább a gázok jelenítik meg, amikre ugye nehéz rákönyökölni.
Asztal a számítógép képernyőjén megjelenő piktogram-halmaz is a háttérképpel együtt. Mondanom se kell, hogy az még kevéssé létezik, ha nem hiszed, kapcsold ki a gépet.
Van aztán egy valóságos asztal, amely éppúgy erőterek, alig részecskék, nagy űrök, energiamezők stb. kevercséje, de amely elbírja a rajta lévő monitort, nyomtatót, egeret, billentyűzetet, ventilátort, aktív sztereo-hangfalakat. Az a helyzet, hogy kilós kamerám is itt leledzik, a nyomtató vályújában.
Mi van még az asztalomon?
Szótárak. Angol, mert elég gyatra a szókincsem, s utána kell néznem olykor fontos dolgoknak.
Idegen szavak szótára, mert néha szükségem adódik rá.
Egy tépett papírfecni, mert néha eszembe jut valamilyen gondolat, és mielőtt elfeledném, gyorsan írok néhány slágvortot.
Magyar helyesírási szótár, mert minden írás tartalmaz hibákat. Az enyéim is tartalmaznak. Ezeket ritkítom azzal, hogy elbizonytalanodás esetén segítségét igényelem. Mondhatod, hogy van a gépen helyesírás-ellenőrző. Van, de nem mindig fogadom el, amit súg.  A papírfecnit pl. aláhúzta. Ha sváb-magyar összetételnek tekintem, s meg nem honosodottnak, illene kötőjelezni. Én egybeírtam. Nekem már meghonosodott. Az Idegen szavak szótára csak a fecnivel foglalkozik, és kikerüli az összetételt. Papír-szeletet ír elválasztójellel.  Persze, mert a sor végéhez ért. Ravasz, mi?
Van itt még egy Konkordancia. Az Újszövetség minden szava szerepel benne. Ha tudom a szót, könnyű kikeresni az egész idézetet és mellétenni a lelőhelyet is. Nagy segítség a források megadásához.
Van aztán egy kötetnyi latin bölcsesség. Megerősítést kérek olykor tőle, für alle Fälle, mert nemcsak a németet, a latint is fél évszázada tanultam. Még itt őrzöm a Communio legújabb számát az értelmiségről írt értekezésekkel. Talán olvasok még belőle.
Mindenképpen olvasom viszont a Bibliát, hiszen naponta rögzítem egy-egy fejezete tartalmát, s azt, hogy mi közöm van az olvasottakhoz, mi köze van – vagy kéne hogy legyen – minden embernek hozzájuk, merthogy a „kinyilatkoztatás” mindenkit meg kíván szólítani.  
Itt hever egy igénytelenkülsejű kb. három cm2-es kütyü, egy pendrive. Rajta még szerkesztő koromban minden, saját gépemről lementett anyag.
Még egy papír, egy origami sótartó, amelyet az unokák hagytak az asztalomon, meg ezek szerint én is.
Schluss, mondaná a német.
Összefoglaló az MTörv 33-hoz. Mózes búcsúzik. A törzseket értékeli, elmondja mindről mindazt a pozitívumot, ami egyáltalán elmondható róla. Áldást kér mindegyik törzsre, jólétet, biztonságot, terjeszkedést, gyarapodást, kiteljesedést valamilyen formában. Majd végül felkiált: „Boldog vagy, Izrael! Ki hasonló hozzád, te győzedelmes nép? Az Úr a védőpajzsod, a küzdő kard, mely dicsőségre emel. Ellenségeid vesztedre törnek, de te hátukon taposol.” Közöm. Azok után, amiket a választott nemzet véghezvisz, lehet, hogy nem is olyan könnyű jót mondani róluk. Mégis megy az, mégpedig gördülékenyen. Hajtóereje a hozzájuk való kötődés, a megbocsátó szeretet, az Úr hűségének prófétálása. Mivel mindenki olykor bűnös, más vonatkozásban esetleg szent, mindenkiről lehet jót is, rosszat is mondani. Lehet átkozni és áldani. A kérdés, hogy a magunkban róla alkotott jó vagy rossz emlékeket ápoljuk-e. Ez más (szomszédos?) nemzetekre is igaz. Nincsenek köztük makulátlanok (mi sem vagyunk azok), s nincsenek közöttük ördögien rosszak (mi sem vagyunk azok). Úgy kell rájuk (magunkra) tekinteni, mint akikben megvan a jóravalóság csírája, amit érdemes táplálni.